28 április 2018 | Euronews
Keresési eredmények 15 Találatok
-
Sport 15 másodpercen múlt a magyar hokiálom -
Olaszország Terelőutak Velencében A sok száz éves város fuldoklik a turistáktól - a városvezetés próbálja tehermentesíteni a legforgalmasabb útvonalakat. -
Örményország A tüntetők lendületben, a hatalom hátrál Örményországban visszavonulót fújt a kormánypárt is a két hete folyó lakossági tiltakozás hatására, miután a tömeg lemondatta a kormányfői posztra átlavírozó korábbi elnököt. Azt akarják, hogy a kormánypárt vonuljon ki a parlamentből is. -
Amerikai Egyesült Államok Trump a dél-koreai elnökkel egyeztetett Az amerikai elnök szerint jól haladnak az észak-koreai vezetővel való találkozó előkészületei. -
Szaúd-Arábia Mike Pompeo felderít a Közel-Keleten Az új amerikai külügyminiszter az iráni atomprogramról egyeztet Szaúd-Arábiában, Izraelben és Jordániában mindössze két héttel azelőtt, hogy Donald Trump bejelenti, felmondja-e a három éve kötött nemzetközi paktumot. -
Törökország Erdogan megtartotta első kampánygyűlését Az előrehozott választások kedveznek a török elnöknek és pártjának, az AKP-nek. -
Szíria Szíria: nem hozott újat a moszkvai egyeztetés Az orosz, a török és az iráni diplomácia stratégiai ülést tartott az orosz fővárosban azután, hogy a Nyugat - az elmúlt hét évben másodszor - katonai csapást mért szíriai célpontokra. -
Egyesült Királyság Meghalt a gépekről lekapcsolt kisfiú, Alfie "Vigasztalhatatlanok vagyunk. Mindenkinek köszönjük a támogatást" - írták szülei a Facebookon. -
Franciaország A francia vasutasok újra sztrájkolnak A többség támogatja Macron reformterveit. -
Oroszország Orosz-török-iráni egyeztetés Szíriáról A közös megbeszéléseken túl kétoldali egyeztetéseket is tartottak a külügyminiszterek. -
No Comment A kézfogás A hét legerősebb fotója a két Korea határán készült. A néhány hónappal ezelőttig még atomfegyverekkel fenyegető Kim Dzsong Un észak-koreai és Mun Dzs In dél-koreai elnök kéz a kézben ünneplik a csúcstalálkozó végét. A hét képei Koreából, Koppenhágából, Londonból, Jerevánból és Washingtonból. -
Örményország Örményország: jövőformáló tüntetések A tiltakozásokat vezető Nikol Pasinján vállalná a miniszterelnöki posztot. -
Világ Elhallgattatták az IÁ propagandáját Az Europol és az észak-amerikai rendőrök akciója. -
Izrael Újabb tragikus péntek A Nagy Hazatérés elnevezésű palesztin tiltakozás pénteki ötödik menete is vérfürdőbe torkollott. Izrael 70. függetlenségi évfordulójáig, május közepéig tüntetnek. -
Korea A koreai kézfogás háttere Váratlanul kéz a kézben nézte végig a záróünnepséget a két koreai vezető. Az elemző kétkedő, szerinte korai a koreai öröm.