NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vegyi fegyverek után megtorlás

Vegyi fegyverek után megtorlás
Szerzői jogok REUTERS
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A konfliktus kiterjedhet az egész térségre,

HIRDETÉS

Vegyi támadás következtében szombaton 70-en haltak meg. Vagy többen. A szíriai Dúmában.

Ezt a térséget a kormányellenes erők ellenőrzik.

Az ideggázt vélhetően a kormányerők vetették be. Őket Moszkva támogatja.

A vegyi fegyverek használata tiltott, ezért megtorlás várható.

– A Szíria elleni katonai akciónak be kell következnie. 2013-ban ugyanis egy ilyen lépés elmaradt, miközben Aszad rendszere sorozatosan vegyi fegyverrel támadt a lakosságra. Most teljesen világos, hogy Washingtonnak és Párizsnak megálljt kell parancsolnia – nyilatkozta Fabrice Pothier, a Rasmussen Global stratégiai igazgatója.

Donald Trump nem volt visszafogott. „Készülj fel, Oroszország, mert új és okos rakétákkal lövünk majd!” – tweetelte az amerikai elnök, aki a szíriai vezetőt, Aszadot egyszerűen „gázgyilkos állatnak” nevezte.

– Amennyiben az amerikaiak megtámadják a szír hadsereget, kizárólag a katonákat, akkor a szír rezsim a felkelők által elfoglalt területek polgári lakosságán állhat bosszút. Ez borzalmas következményekkel járna a lakosságra nézve, és még inkább elmérgesítené a helyzetet. Ha pedig az orosz csapatokat vagy gépeket érné találat – és ugyanez érvényes Iránra is –, akkor a konfliktus az egész térségre kiterjedne – mondta Joost Hiltermann, a brüsszeli nemzetközi válságcsoport programigazgatója.

– Itt, Brüsszelben az Európai Bizottság elítélte azt, amiről úgy hírlik, hogy Dúmában történt. A fenyegető katonai akciót azóta nem kommentálták, habár forrásaim szerint alaposan elemzik a Szíriában történteket. A helyzetet megvitatják a külügyi tanács hétfői luxembourgi ülésén is – jelentkezett az európai fővárosból Damon Embling, az Euronews riportere.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá