NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

15 év börtönre ítélték a házaspárt, akik hagyták meghalni gyereküket

15 év börtönre ítélték a házaspárt, akik hagyták meghalni gyereküket
Szerzői jogok 
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A nő és férje egyetértettek abban, hogy kislányukat az asszony otthon akarja világra hozni, és ehhez semmilyen orvosi segítséget nem vesz majd igénybe. A gyerek a szakszerű segítség hiánya miatt másnap meghalt.

HIRDETÉS

15 év börtönt kapott egy spanyol pár, miután visszautasítottak minden orvosi segítséget a nő otthonszülésekor és az azutáni napokban, minek eredményeképp újszülött kislányuk életét vesztette, írja az El Pais.

A pár női tagja otthon szeretett volna szülni, és ehhez semmiféle orvosi segítséget nem kívánt igénybe vneni, amiben férje is támogatta. A szülés után azonban a vád szerint nem vágták el a köldökzsinórt, nem tisztították meg a gyermeket a váladéktól, még csak be sem takarták rendesen. Másnap nem etették meg, és kórházba sem vitték, még annak ellenére sem, hogy a kislány lélegzése ritkult és az idő előrehaladtával egyre merevebb lett - vagyis egyértelmű jeleit mutatta az életveszélynek. A szülők csak akkor vitték orvoshoz, mikor már halott volt.

Az otthonszülést Spanyolroszágban csak a nők kis százaléka választja, és még kevesebben vannak azok, akik teljes egészében elutasítják az orvosi segítséget. Ők azzal érvelnek, hogy a szülés természetes folyamat, amire a női test egyedül is képes és ezt a legtöbb esetben a kórházak agresszív beavatkozásaikkal, mely mind a gyermeket, mind az anyát károsan érintik, megakadályozzák. Eddig az ilyen esetekben a szülőket maximum mulasztással tudták megvádolni, mivel elmulasztották az orvosi segítséget a szülés során igénybe venni, gondatlanságra azonban nem volt bizonyíték.

A Legfelsőbb Bíróság azonban mostani ítéletével úgy döntött, azok a szülők, akik az otthonszülést választják, de ennek eredményeképp gyermekük kárt szenved el, azokat mulasztás helyett a súlyosabb büntetéssel járó gondatlanság vádja illeti. "A szülés, bár természetes folyamat, mégis számos olyan rizikóval jár az anya és az újszülött számára, melyek miatt szükséges a szaksegítség fenntartása" -olvasható az ítélet indoklásában. - "Ismervén ezeket a veszélyeket, és tisztában lévén a gondviselő egyértelmű kötelességeivel, a szülők passzivitása azt mutatja, hogy belenyugodtak a következményekbe, legyenek azok negatívak vagy pozitívak, de legalábbis közömbösek voltak azok iránt."

A precedens értékű ítélettel a szülőknek gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kell felelniük, mely miatt korábban már 15 év letöltendő börtönre ítélték őket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyre több fiatal afrikai illegális bevándorló érkezik a Kanári-szigetekre

2 és fél évre börtönbe küldené az ügyész Rubialest

1000 család otthonát bonthatják el, ha az eredeti tervek szerint fejezik be a Sagrada Famíliát