Moszkva szerint igazságtalan a Sportdöntőbíróság ítélete

Moszkva szerint igazságtalan a Sportdöntőbíróság ítélete
Írta: Euronews

A CAS elutasította 45 orosz sportoló fellebbezését

Az Egyesült Államok olimpiai bizottsága üdvözölte a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntését arról, hogy elutasították 45 olyan orosz sportoló és két edző fellebbezését, akik indulni szerettek volna a pjongcsangi téli olimpián.

"Nem vagyunk különösebben boldogok a gondolattól, hogy olyan sportolók, akikről tudtuk, hogy nem tiszták, lehetőséget kapnak a versenyzésre. Ezért összeállítottuk az ügyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt, és elégedettek vagyunk az eredménnyel. Az ezen a játékokon részt vevő sportolók tudják, hogy tiszta versenytársak ellen indulhatnak." - mondta Anita Defrancz, az Amerikai Olimpiai Bizottság igazgatósági tagja. 

Moszkva szerint igazságtalan a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete, mert az szerintük csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) érveit fogadta el.

"Az utóbbi néhány évben úgy állítanak be bennünket, mintha valami szörnyek lennénk. Mint amikor a hidegháború idején azt hitték az emberek, hogy az oroszok mindig részegek, és hogy csúnyák, doppingolnak, ilyesmiket. Most pedig itt van ez a hely, ahová az emberek eljöhetnek, és láthatják, kik vagyunk: nyitottak és nagyon barátságosak." - mondta Maxim Trankov egykori orosz műkorcsolyázó. 

A döntések ellenére jó hangulatban nyitották meg az orosz sportolók nemzeti központját. A NOB nem engedélyezte az " Oroszország Háza" elnevezést.

kapcsolódó cikkek