Már három ügyben gyanúsítják zaklatással Kevin Spacey-t Londonban

Már három ügyben gyanúsítják zaklatással Kevin Spacey-t Londonban
Írta: Euronews

A kétszeres Oscar-díjas színész 11 éven át volt a brit főváros egyik színházának művészeti vezetője, ekkor történtek az állítólagos esetek.

Egy harmadik zaklatási ügyet is vizsgál Kevin Spacey-vel összefüggésben a londoni rendőrség - adta hírül a brit sajtó.

A hatóságokhoz csütörtökön érkezett bejelentés szerint az 58 éves, kétszeres Oscar-díjas színész 2005-ben, Westminsterben molesztált egy férfit. A brit rendőrök nem nevezik meg a gyanúsítottakat, most is csak azt közölték, hogy ugyanezt a férfit már gyanúsítják egy 2005-ben és 2008-ban, mindkétszer a dél-londoni Lambeth kerületben elkövetett szexuális zaklatással. A két ügyet azonban a brit sajtó már korábban Kevin Spacey-hez kötötte, aki 2004 és 2015 között a Lambeth kerületben álló Old Vic színház művészeti vezetője volt.

kapcsolódó cikkek