NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hárommilliót kell fizetnie saját fiának, amiért fényképet tett ki róla facebookra

Hárommilliót kell fizetnie saját fiának, amiért fényképet tett ki róla facebookra
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

3 millió forintos bírságra és az összes, eddig a gyerekéről publikált fotó és videó törlésére kötelezte a bíróság azt az olasz nőt, aki 16 éves fia életének minden pillanatát megosztotta a közösségi hálón. Nem ő az első, akinek fizetnie kell.

HIRDETÉS

Egy római bíróság arra kötelezett egy olasz nőt, hogy fizessen 10 ezer eurónyi (3 millió forint) fájdalomdíjat saját, 16 éves fiának, amiért "híreket, adatokat, fotókat és videókat" osztott meg róla a facebookon, az eddig publikált tartalmakat pedig azonnali hatállyal törölje a közösségi oldalról.

A Corriere della sera szerint az ítéletet Monica Velletti bíró december 23-án hirdette ki, hogy ezzel is megvédje a fiút a karácsonyi periódusban anyjától várható posztolási rohamtól. 

A meg nem nevezett fiú saját bavallása szerint anyja nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy személyes részleteket publikáljon az ő életéről, legyen szó a múltjáról vagy jelenéről. Mivel szülei elváltak, a kiskorú pedig fenntarthatatlannak nevezte a jelenlegi helyzetet, arra is kérte a bíróságot, engedélyezze, hogy tanulmányait továbbra is egy egyesült államok-beli iskolában folytathassa, hogy "távol tarthassa magát a jelenleg fennálló helyzettől, melyben minden társa beható tudomást szerezhet személyes ügyeiről, melyeket anyja tesz nyilvánossá a közösségi oldalak állandó és szisztematikus használatával."

Az anya egyébként a per közben sem tudta megtartóztatni magát, és a bíróságról is posztolt a facebook-ra, mert a fennálló helyzet "nyugtalansággal tölti el" fia miatt.

A szülők válásakor szokott hirtelen problémássá válni a facebookozás

A bírói döntés a Szerzői jogi törvény 96. paragrafusára hivatkozott, mely szerint "egy személy portréját nem lehet publikálni, újrafelhasználni vagy kereskedelmi célokra használni az érintett beleegyezése nélkül." Az ítélet arról is rendlekezik, hogy minden, a fiúval kapcsolatos tartalmat törölni kell - nemcsak a facebookról, hanem az interenetes keresőmotorokból is.

"Ez a precedens értékű ítélet Olaszországban erős jogi védelmet biztosít a kiskorúaknak. A körülmények, melyek szabályozzák egy kiskorú képmásának publikálását, kezelését, már régóta heves vita tárgyát képezik a szülők külön költözése, esetleges válása esetén. A szülőknek meg kell állapodnia gyermekeikről készült fotók publikálásának feltételeiben, legyen szó közösségi médiáról vagy más felületekről, még ha csak egy csetprogramban akarja is az adott fél gyermeke képét profilképnek beállítani. Az általános gyakorlat az, hogy arra kérik a bíróságot, hogy ezt tiltsa meg" - írja az egyik olasz lap.

Egyáltalán nem ez az első eset, és máshol sokkal nagyobb a büntetés

Bolognában a polgári peres bíróság hamarosan dönthet egy nagyon hasonló ügyben. Itt ugyan a szülők válása volt az apropó, a bíróságot pedig egy apa kereste meg, aki azt akarja elérni, hogy volt felesége ne posztoljon többé 6 és 9 éves lányaikról, és törölje az eddig posztolt fotókat és videókat is. Mantuában pedig már ítélet is született arról, hogy a facebook-ra publikálandó képeknél és videóknál kiskorú esetében mindkét szülő beleegyezése szükséges, miközben Bresciában a bíróság nem csak azt tiltotta meg, hogy egy szülőpár kiskorú lányokról posztoljon az internetre, de még azt is, hogy a vele közös fényképet használják profilképként a Whatsapp üzenetküldő szolgáltatásban.

Franciaországban és Ausztriában is folynak, illetve folytak hasonló perek a közelmúltban, az előbbiben úgy döntöttek, hogy ha egy kiskorú úgy érzi, hogy privát életét sértették meg azzal, hogy engedélye nélkül posztoltak róla az interneten, a szülőket egy év börtönre, és akár 45 ezer eurónyi pénzbüntetésre is kötelezhetik. Ausztriában pedig egy 18 éves lány döntött úgy, hogy miután szülei többszöri kérésére sem törölték a róla készült, az engedélye nélkül publikált több száz fotót a facebookról, ügyvédhez fordul. A per 2016 novemberében kezdődött, és bár ítélet még nem született, szakértők szerint a házaspár 3 és 10 ezer euró közti büntetésre számíthat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tíz, majd 14 év börtönre ítélték a volt pakisztáni kormányfőt

Elítélték az orosz háborúpárti bloggert felrobbantó nőt

Nitrogéngázzal akarnak kivégezni egy embert az Egyesült Államokban