Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Egymás után hullanak a rakéták a Gázai-övezetben

Egymás után hullanak a rakéták a Gázai-övezetben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Egyelőre egyik fél sem hajlandó engedni Jeruzsálem kérdésében.

A radikális, Iszlám Ellenállási Mozgalom azaz a Hamász katonai kiképzőtáborát támadták az izraeli rakéták hétfő hajnalban. A tel-avivi védelmi minisztérium szerint ez csak válasz volt a palesztinok, napok óta tartó, lakónegyedeket is célzó rakétatámadásaira. A biztonsági kabinet egyik tagja szerint pedig az ellencsapásokat addig folytatják, amíg az iszlamisták le nem teszik a fegyvert. 

Egyelőre úgy tudni, hogy az éjszakai bombázásoknak nincsenek halálos áldozatai. A harcok azután újultak ki a Gázai-övezetben, miután az amerikai elnök, Donald Trump december elején elismerte az arabok által is szent helyként tisztelt Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A palesztinok másnap intifádát, vagyis felkelést hirdettek, és azóta több tucatszor támadták meg a határmenti izraeli településeket.    

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Legalább kilenc ember halt meg az elmúlt 24 órában Ukrajna-szerte orosz támadásokban

Csak Trump frusztrációja Putyinnal szemben, vagy tényleg szükséges a nukleáris tesztek felújítása?

A nukleáris tesztek stratégiája - hány kísérlet volt, és mi értelmük van?