OIC: Palesztina fővárosa Kelet-Jeruzsálem

OIC: Palesztina fővárosa Kelet-Jeruzsálem
Írta: Euronews

A muszlim országok elutasítják Washington szerepét a közel-keleti békefolyamatban.

Palesztina fővárosává nyilvánította Kelet-Jeruzsálemet az Iszlám Együttműködés Szervezete, és ugyanerre szólították fel a nemzetközi közösséget is.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az interneten tette közzé a szervezet rendkívüli, isztambuli csúcstalálkozójának záródokumentumát, amely semmisnek és érvénytelennek nevezi a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő amerikai lépést.

Washington döntését bírálta a Palesztin Hatóság elnöke is.

- Palesztinokként, arabokként és muszlimokként nem tudjuk többé elfogadni Amerika közvetítő szerepét, amelynek alapvető feltétele lenne az elfogulatlanság – mondta Mahmúd Abbász.

Donald Trump egy hete ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A bejelentést a nemzetközi közösség egyhangúlag elítélte.

Benjamin Netajnahu izraeli miniszterelnök ugyanakkor beszédében óva intette a palesztinokat a szélsőséges nyilatkozatoktól, és azt mondta: végül más államok is követik majd az amerikai lépést.

A palesztinok tiltakozó akciókkal válaszoltak a washingtoni bejelentésre. A ciszjordániai Ramallah mellett több tucatnyian vonultak az utcákra, autógumikat gyújtottak fel, és összecsaptak az izraeli biztonsági erőkkel. Felvételek szerint több demonstrálót izraeli civil ruhás ügynökök tartóztattak le.

kapcsolódó cikkek