A hideg is árt az olimpiának

A hideg is árt az olimpiának
Írta: Euronews

Nem lesz kellemes a nézőknek a nyitott pjongcsangi stadionban.

Egyre jobban aggódnak a dél-koreai szervezők, mert nem fogynak a jegyek a téli olimpiára.

Az észak-koreai rakétaválság és az orosz csapat eltiltása mellett a rendkívüli hideg is szaporítja gondjaikat.

Az előrejelzések szerint mínusz 7 fok várható a februári nyitóünnepségen, de a vendégek ezt akár -14 foknak is érezhetik majd, mert Pjongcsangban gyakran erős a szél.

Az olimpiai szervezőbizottság egyik tagja szerint az lenne a megoldás, ha a stadiont befednék, de a dómkupola-szerű tetőt építészetileg nem lehet megvalósítani.

Ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy a látogatók ne fázzanak. Megerősítik a stadion burkolatát, szélfogókat helyeznek el a környékén, takarókat és forró palackokat osztanak a nézőknek.

- Az emberek biztonságának fontosabbnak kellene lennie, mint a játékok sikerének. Hallottam a híreket, hogy kihűléses esetek voltak Pjongcsangban. Mindent el kell követni ezek megelőzésére – mondta egy fiatalember.

A február 9-i megnyitóra 35 ezer nézőt várnak a pjongcsangi stadionba, köztük számos állam-és kormányfőt.

kapcsolódó cikkek