Megérkezett a tél Közép-Európába

Megérkezett a tél Közép-Európába
Írta: Euronews

Magyarország mellett a környező államokban is esett a hó, több helyen súlyos a helyzet.

Elérte a havazás Európa középső részét, Magyarországon elsősorban a Dunától keletre esett nagyobb mennyiség. Vasárnap már a Kisalföldön, Zala és Vas megyén kívül mindenhol esett több-kevesebb hó. A hét elején még lehet kisebb havazásra számítani, ám utána nem valószínű komolyabb csapadék.

A magyarországinál rosszabb a helyzet néhány környező országban. Szlovákiában a napokban több tízezer háztartás maradt áram nélkül az erős havazás miatt, miközben fennakadások voltak a közlekedésben is, több hágót le kellett zárni, leginkább az ország nyugati és középső hegyvidékén.

Lengyelországban talán még rosszabb volt a helyzet, hiszen csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül. Ott is nehéz volt autóval közelekedni, az ország déli részén ráadásul a vasúti közlekedés is akadozott.

Szerbiában is hatalmas hó esett a napokban, a hókotrók sok helyen nehezen tudták tisztán tartani az utakat.

kapcsolódó cikkek