NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Súlyos árat fizethetnek a sérültek a gyógyulásért

Súlyos árat fizethetnek a sérültek a gyógyulásért
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A fegyveres erőszak áldozatai az USÁ-ban nem csak egészségkárosodásuk miatt aggódhatnak.

HIRDETÉS

Egy új tanulmányból kiderül, hogy az amerikai lövöldözések túlélői átlagosan 5254 dollárt ( csaknem 1,4 millió forintot) fizetnek a sürgősségi gyógykezelésükért.

Pár órával azután hozták nyilvánosságra a tanulmányt, hogy Stephen Paddock lemészárolt 59 embert egy zenei fesztiválon Las Vegasban. Több mint ötszázan megsebesültek, bár azt nem tudni, hogy hányuknak van lőtt sérülése.

Ezekről a valahogy elfelejtett, megsérült emberekről szól a tanulmány, amely egy nyolcéves időszakot ölel fel (2006-tól 2014-ig).

A Health Affairs újságban megjelent kutatás szerint több mint százezer embert lőnek megy az Egyesült Államokban évente, ami 2,8 milliárd dolláros (718 milliárd forint) összköltséggel jár.

A betegeknek 5,254 dolláros (csaknem 1,4 millió forint) számlát kell kifizetniük átlagosan, de ha ott kell tölteniük az éjszakát (vagy éjszakákat), akkor ez az összeg már 95887 dollára (25,5 millió forint) is felszökhet.


A 39 Paola Bautista fontanai (Kalifornia) lakos a kórházi ágyon, azután, hogy a meglőtték a Las Vegas-i country zene fesztiválon

Ki fizeti meg a fegyveres erőszak árát a végén?

Egy másik, szintén idei tanulmány szerint a magánszemélyek fizették a lőtt seb miatti kórházi kezelésük csaknem harmadát (29,4 százalékát). Magán egészségbiztosításból fedezték 21,4 százalékát, míg a kormányi egészségbiztosítás (Medicare vagy Medicaid) állta a 40,8 százalékát.

De van olyan eset, mikor jótékonyságból befolyt összegek is segítik a sebesülteket.

A Las Vegas-i támadás után rögtön indult egy közösségi finanszírozó kampány. A cikk írásakor már több mint 9,6 millió dollár (két és fél milliárd forint) összegyűlt (a kitűzött 15 millióból). Az viszont nem világos, hogy ebből mekkora összeget fordítanak arra, hogy segítsenek a sebesülteknek kifizetni a kórházi számlát.

Milyen hatással lesz erre a Trump által ajánlott egészségügyi reform?

Donald Trump kampányának egyik kulcseleme volt, hogy “megreformálja” az Obamacare-t, ami 20 millió ember számára tette elérhetővé az egészségügyi ellátást.

Trump érvelése szerint a jelenlegi rendszer kevesebb választást és magasabb tarifákat adott a betegeknek. De a reformjaival, melyek eddig elbuktak a kongresszusi szavazáson, kevesebb pénz jut a szegények ellátására és lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy kevesebb területet fedjenek le.

A tanulmány egyik szerzője, Faiz Gani szerint ezek a változtatások ronthatnak azoknak a helyzetén, akik fegyveres támadásban sérülnek meg az USÁ-ban. Az új kormányzat még csak most próbálja elfogadtatni az egészségügyre vonatkozó szabályozást. Az világos, hogy rossz hatással lesz az érzékeny beteg csoportok fizetési képességére, ha korlátozzák az ellátáshoz való hozzáférést és a lefedett területeket – mondta Gani az Euronewsnak.
Ez különösen fontos azoknak a pácienseknek a csoportjának, akik lőfegyveres támadásban sérülnek meg – tette hozzá Gani, mivel a nagy része a sebesülteknek nem rendelkezett biztosítással, vagy saját zsebből fizette ki az orvosi számlákat.


Braden Matejkaés baránője Amanda Homulos a kanadai British Columbiából. Bradent már elhagyhattta a kórházat, miután megsebesült a Las Vegas-i lövöldözésben.

Hogy segíthett ez a kutatás csökkenteni a fegyveres erőszakot?
A tanulmány szerint miközben a lőfegyver okozta sérülések fontos egészségügyi gond, jelentős költségekkel, addig a kutatások ezen a területen anyagi forrás hiányában korlátozottak. Azt állítják, hogy durván annyi halálos áldozata van a fegyveres erőszaknak, mint a vérmérgezésnek, de az erre vonatkozó kutatásokra lévő támogatás csupán 0,7 százaléka a vérmérgezésre kiosztott támogatásnak. A kutatók hozzátették, hogy minden száz vérmérgezésről szóló cikkre jut négy fegyveres erőszakról szóló.

A tanulmány tényleg egy olyan területre összpontosított, ahol korlátozott a létező kutatások száma – mondta Gani. Ez legfőképp annak köszönhetó, hogy a lőtt sérülések és a lőfegyveres támadások kérdése átpolitizált Amerikában, és korlátozott támogatások állnak rendelkezésre arra, hogy ilyen sérülésekről készítsenek tanulmányt.

A párbeszédek többsége a halálos áldozatok számára konentrál,ennek következtében nem veszik figyelembe a betegek jelentős számát, akik megsérültek, és túlélték a sebesülést.

HIRDETÉS

“El kell fogadnunk egy olyan, bizonyítékokon alapuló megközelítést, ami az összes lőfegyverek által megsérült beteg adatain alapszik. Enélkül nem tudunk megfelelő politikához tájékozatást adni. Ezzel biztosíthatnánk, hogy nem ugyanazt a párbeszédet tesszük meg újra és újra, és nézzük végig az életveszteséget és egészségkárosodást a jövőben”.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ítélethirdetéskor támadt a bíróra a vádlott egy Las Vegas-i bíróságon

Recept nélkül is kapható lesz fogamzásgátló tabletta az Egyesült Államokban

Végleg felállt a kártyaasztaltól a póker Utolsó Mohikánja, aki civilizálta a vadnyugati játékot