Erdogan visszalépett a kormánypártba

Erdogan visszalépett a kormánypártba
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az alkotmánymódosító áprilisi népszavazás tette lehetővé a pártba való visszatérését.

HIRDETÉS

Vastapssal üdvözölte a török elnök visszatérését a kormányzó AK párt. Recep Tayyip Erdogan ugyanis ismét az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tagja lett kedden. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepséget rendeztek.

Az államfő beszédében hangsúlyozta, hogy Törökországnak nincs tárgyalnivalója az Európai Unióval, hacsak Brüsszel nem nyit új csatlakozási fejezeteket.

- Mostantól nincs más lehetőség, mint megnyitni azokat a fejezeteket, amelyeket korábban még nem. Ha nem nyitják meg, akkor viszlát. Európa be fogja tartani az ígéreteit. Akkor leülhetünk a tárgyalóasztalhoz, és beszélhetünk. Ha nem, akkor nincs miről beszélnünk – fogalmazott a török elnök.

Erdogan az alapítója és egyben korábbi vezetője is az AK pártnak. 2014-ben lépett ki, amikor elnökké választották.

A számára minden korábbinál nagyobb hatalmat biztosító, és az alkotmány módosításáról döntő április 16-i népszavazás tette lehetővé a pártba való visszatérését. A török kormányfő bejelentette, hogy a május 21-i rendkívüli kongresszuson Erdogant ismét a párt elnökének jelölik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Erdoğan most már azt mondja, hogy mindent megtesz a svéd NATO-csatlakozásért

Centenáriumát ünnepli a modern Törökország

Erdogan benyújtotta a svéd NATO-csatlakozásról szóló törvényt ratifikálásra a török parlamentnek