Fillon és Hamon beáll Macron mögé

Fillon és Hamon beáll Macron mögé
Írta: Euronews

Fillon szerint nem engedhető meg a távolmaradás, amikor "radikálisok kerültek a hatalom közelébe".

Benoit Hamon támogatói köre sem volt boldog az elnökválasztás első fordulójának eredményétől. A Szocialista Párt jelöltje arra szólította fel választóit, hogy álljanak be a második körben Macron mögé.

- Nem sikerült megakadályoznom egy katasztrófát, amely hónapokon, éveken belül be fog következni. A kudarcért vállalom a felelősséget, nem okolok sem körülményeket, sem árulókat érte – mondta Hamon.

A konzervatív, ugyancsak kudarcot vallott elnökjelölt François Fillon szintén arról beszélt, hogy vállalja a felelősséget a vereségért.

- Minden erőfeszítésem ellenére nem tudtam meggyőzni a választókat. Az akadályok, amiket utamba gördítettek, túl nagyok voltak. Ha eljön az ideje, kiderül, pontosan mi is történt. Pillanatnyilag vállalom a felelősséget, ami csak az enyém. Mást egyelőre nem tehetek – mondta.

Fillon kijelentette, hogy innentől Macron-ra szavaz. Hangsúlyozta, nem engedhető meg a távolmaradás akkor, amikor “radikálisok kerültek a hatalom közelébe”.

kapcsolódó cikkek