De Fillon és Mélenchon sem esélytelen.
A függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke vezeti továbbra is az öt nap múlva esedékes francia elnökválasztás esélyeit mérő felméréseket.
Az Elabe közvélemény-kutatóintézet 1500 francia választópolgár megkérdezésével készült legfrissebb reprezentatív felmérése szerint Macron 23, Le Pen pedig – némileg visszaesve – 22 százalékon áll jelenleg.
A harmadik és a negyedik helyen álló Francois Fillon konzervatív jelöltnek és a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchonnak is esélye van bejutni a második fordulóba. Fillon támogatottsága 19,5, Mélenchon 19 százalékkal bír.
A négy fő jelöltet a 2,5 százalékos hibahatáron belül mérik, így mind a négyüknek esélye van továbbjutni a május 7-i második fordulóba.
A jelenleg kormányzó szocialisták jelöltjének, a mindössze 8 százalékon álló Benoit Hamonnak erre halvány reménye sincs.
Nem beszélve a további hat indulóról (Nicolas Dupont-Aignan, Philippe Poutou, Jean Lassalle, François Asselineau, Nathalie Arthaud), akik leginkább a “mérleg nyelve” szerepét tölthetik be, hiszen néhány százalékos támogatottságuk révén fontos szavazatokat vehetnek el az esélyes “négyesfogat” tagjaitól.
Nehezíti a közvélemény-kutatók feladatát, hogy nagyon magasnak ígérkezik a távolmaradók aránya. A választóknak mindössze 68 százaléka biztos abban, hogy elmegy voksolni vasárnap. Viszont közöttük igen jelentős a bizonytalan szavazók aránya. Tehát a négy fő jelölt közül bárki meglepetést okozhat.
Marine Le Pennek van továbbra is a legstabilabb szavazói bázisa, a választóinak 89 százaléka biztos a döntésében. Fillonnál 76, Macronnál 72, Mélenchon esetében 71 százalékos ez az arány.
A legfrissebb felmérés azt mutatja, a második fordulóban egyértelműen Macron a favorit, mind a három riválisa felett biztos győzelmet aratna, ha most tartanák a megmérettetést.
France’s presidential race enters its final stretch with no clear winner in sight https://t.co/suSPzDSNRG#France2017pic.twitter.com/LwgjfNH5vB
— Bloomberg (@business) 18 aprile 2017
— Cody Kessler ☠️⚓️ (@cody_k) 18 aprile 2017
Annastoya</a> <a href="https://twitter.com/Kris_Sacrebleu">
Kris_Sacrebleu US polling error was 1.1% in 2016. #LePen needs to overcome a gap of 16pts or greater on May 7th.
Not very likely. #France2017pic.twitter.com/BDuPUGF7TR
#France2017 : François #Fillon, le candidat mis en examen. #CIV225https://t.co/sIOmrWxpczpic.twitter.com/hOp0zRcr8B
— Akody (@AkodyNews) 6 aprile 2017
“Jean-Luc Mélenchon wants a 90% tax on earnings of more than €400,000.” https://t.co/lepUnThQc7#France2017pic.twitter.com/GhikH6vdxS
— Caracal (@caracalglobal) 17 aprile 2017
Who is Benoit Hamon ? #France2017#afphttps://t.co/aqX2XxzqZspic.twitter.com/lmDu0Fegww
— Philippe Lopez (@philippe_lopez) 1 marzo 2017
With just days to go, 1/3 of French voters still haven’t decided who to back https://t.co/4VC6eKxc47#France2017pic.twitter.com/N5AcIaLhkK
— Bloomberg (@business) 18 aprile 2017