24 február 2017 | Euronews
Keresési eredmények 51 Találatok
-
Svájc A kurdok is beszállnak az egyezkedésbe Genfben Tavaly februárban, a genfi tárgyalások legutóbbi fodulóján nem vehettek részt kurd küldöttek. -
Világ 30 éves az Erasmus-program Az Unió legsikeresebb projektjeinek egyike 30 év alatt négymillió egyetemista előtt nyitott utat. -
Amerikai Egyesült Államok „Takarodjatok az országunkból!” Indiai mérnököt ölt meg egy veterán Az áldozat rokonai Donald Trumpot teszik felelőssé a gyilkosságért. -
Franciaország Új szakaszába lép a Fillon elleni eljárás Franciaországban vizsgálóbírót neveztek ki a konzervatív elnökjelölt állítólagos anyagi visszaéléseinek felderítésére. -
Sport Nem felejtik Ranierit Elhagyta a Leicester City edzőközpontját Claudio Ranieri. -
Magyarország A szakértők szerint is életveszélyben volt a lúggal leöntött nő A volt szeretőjét a vád szerint maró szerrel megcsonkító orvos perében a másodfok második tárgyalásán a szakértőké volt a főszerep. -
Sorozatok az én Európámról Ciprus: rögös út az újraegyesítéshez Aphrodité szülőhelyének tartják, ennek ellenére Ciprus modern történelmét nem a szerelem jellemzi, hanem a rengeteg erőszak. -
Ciszjordánia Összecsapások Hebronban A tüntetők megdobáltak és megtapostak egy Donald Trump-posztert. -
Sorozatok az én Európámról Kármentés a transzatlanti kapcsolatokban Az amerikai alelnök azért jött Brüsszelbe, hogy megvitassa az Európai Unió és az Egyesült Államok szövetségének jövőjét. -
Japán Megjelent Murakami Haruki legújabb regénye A japán író korábban semmit nem árult a mű tartalmáról. -
Gazdaság Athén bízik abban, hogy megkapja a hitelcsomag újabb részletét A görög miniszterelnök kiállt a nemzetközi hitelezőkkel kötött új megállapodás mellett, amivel a megszorításoktól a szerkezeti reformok felé fordul az ország. -
Olaszország Lecsapott a csendőrség a lógósokra Nápolyban Egy kórház alkalmazottai csaltak a beléptető kártyákkal. -
Oroszország Eltemették a volt orosz ENSZ-nagykövetet Vitalij Csurkin egy nappal 65. születésnapja előtt, hétfőn halt meg New Yorkban. -
Sport A Ferrarin és a McLarenen volt a sor Bemutatta új autóját a Formula-1-es Ferrari-csapat. -
Sorozatok Képeslapok Japánból: a Kumano Kodo zarándokútvonalak A Postcards ezen a héten Japán Kanszai régiójából jelentkezik. -
Európai hírek Fontos győzelmet arattak a brit konzervatívok Nem mond le a brit baloldal vezetője, miután pártja kulcsfontosságú időközi választást vesztett el Copelandben. -
Svájc Genf: már az ügymeneten fennakadhat a szíriai békéltetés újabb fordulója A tárgyalások mikéntjéről egyeztetett a rezsimmel és az ellenzékkel az ENSZ különmegbízottja. -
Tunézia Mi lesz velük? Szíriában harcolt tunéziai fiatalok ezrei térnének haza Az Alkotmány értelmében már az állampolgárságuktól is megfosztattak szülőföldjükön. -
Amerikai Egyesült Államok Donald Trump: a tervezettnél hamarabb építjük meg a falat a határon Terveiről beszélt az amerikai elnök. -
Sport Kline első győzelme Bostjan Kline nyerte az alpesisí-világkupa férfi lesikló-versenyét Kvitfjellben. -
Business Planet Brno, a cseh Szilíciumvölgy Bezzeg a cseheknél pörög az IT-üzlet. -
Uzlet Sorozatok PSA: megmaradnak a Vauxhall-munkahelyek Nagy-Britanniában A francia autógyártó megvenné az Opelt a General Motors-tól. Nagy-Britanniában és Németországban is elbocsátásoktól tartanak. -
Csád Éhínség fenyeget a Csád-tó körül Az Egyesült Államok nem ígért segítséget az oslói donorkonferencián. -
Cinema Oscar 2017: a legjobb férfi főszereplő kategória jelöltjei A legjobb férfi színész kategória egyik legnagyobb esélyese Ryan Gosling, a Kaliforniai álom sikerről ábrándozó, szerelmes dzsessz-zongoristájaként. -
Svédország Túlfizetik az adót a svédek, hogy pénzt keressenek rajta Trükkös módszerhez folyamodnak a svédek, hogy a 0,5 százalékos banki kamat helyett többet kereshessenek a pénzükön. -
Japán Prémium péntek Japánban: emberek, dolgozzatok kevesebbet! A tokiói kormány a kikapcsolódást népszerűsíti a túlterhelt alkalmazottak között. -
Uzlet Sorozatok Az amerikai bírságok növelték a Royal Bank of Scotland veszteségét Egy év alatt megháromszorozta veszteségét a Royal Bank of Scotland. -
Malajzia Mi a VX, az észak-koreai ügynökök legerősebb mérge? Mi a VX, a gyorsan ölő idegméreg, amit Észak-Korea ügynökei használtak? -
Dél-Afrika „Elveszik a munkát!” Bevándorlóellenes erőszak Dél-Afrikában A rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatott szét egy fenyegetővé vált tüntetést. -
Cult Randevú: cool-turális ajánlatunk művészetre éhes nézőinknek Olaszországtól Indonéziáig – válogatás a legizgalmasabb művészeti és kulturális ajánlatokból: Hieronymus Bosch Velencében VELENCE > 2017. -
Malajzia Erős idegméreggel ölték meg Kim Dzsong Namot A VX százszor mérgezőbb, mint a leggyakrabban használt idegméreg, a szarin. -
Amerikai Egyesült Államok USA-Mexikó: nem lesznek tömeges deportálások Az amerikai külühyminiszter és a belbiztonsági miniszter Mexikóban igyekszik elsimítani a Trump korbácsolta hullámokat. -
Gazdaság Egyre jobban bíznak a franciák országuk gazdaságában Visszatért a fogyasztók bizalma a francia gazdaságba. -
Uzlet Sorozatok Növelte nyereségét a British Airways tulajdonosa Az angol font gyengülése ellenére növelte nyereségét a British Airways és az Iberia tulajdonosa. -
Világ A hét képekben Új otthon az emberiségnek? -
Szíria Autóba rejtett bomba robbant Szíriában A merénylet mögött az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet állhat. -
Sorozatok az én Európámról Ciprus: a biztonság hozhat növekedést Fiona Mullen a Sapienta Economics vezetője Cipruson. -
Sorozatok az én Európámról Ciprus: A fiatalok egyharmadának nincs állása Sophie Claudet, euronews: Fiona Mullen a vendégünk. -
Cult A fergeteges francia vígjáték, a Háziúr kiadó alkotói is itt lesznek a 7. Frankofón Filmnapokon Frankofón Filmnapok a budapesti Uránia moziban 2017. március 1-től 10-ig. A Háziúr kiadó rendezője és női főszereplője is Budapestre látogat. -
Irak Visszavette az ellenőrzést a moszuli repülőtér felett az iraki hadsereg Sikerült a teljes moszuli repülőteret irányítás alá venniük az iraki hadsereg és a koalíciós erők katonáinak. -
Szíria Főleg civil áldozatai vannak a szíriai robbantásnak Több mint negyvenen haltak meg (köztük 35 civil) egy robbantásos támadásban Szíria északi részén. -
Fülöp-szigetek Őrizetbe vették Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök fő bírálóját Leila De Lima ellenzéki szenátort kábítószer-kereskedelem támogatásával gyanúsítják. -
Cinema Oscar 2017: a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei Lássuk, kik viheti haza az Oscar-szobrot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában! -
Cinema Oscar 2017: a legjobb film kategória jelöltjei A 89. -
Amerikai Egyesült Államok Egy olimpiai aranyérmes transznemű atléta is üzent Trumpnak Egy olimpiai aranyérmes transznemű atléta is üzent Trumpnak, tiltakoznak az LMBT-közösségek. -
No Comment Drónt üldöző tigrisek Hosszasan üldöztek, majd zsákmányként szétmarcangoltak egy drónt tigrisek. -
Guatemala Őrizet alá vették a holland abortuszhajót Guatemalában Őrizet alá vették a holland abortuszhajót Guatemalában, amin holland aktivisták vittek abortusztablettát Latin-Amerikába -
No Comment Agresszív kamaszokat csitított lövéssel egy rendőr Agresszív kamaszokat csitított lövéssel egy rendőr Los Angeles-ben. -
Malajzia Vegyifegyver alapanyagával ölték meg az észak-koreai diktátor féltestvérét A VX idegbénító hatású harcianyag, erősen mérgező folyadék, amelyet csak vegyifegyvereknél használnak. -
Franciaország Francia választás: erősödik Macron pozíciója a szövetséggel Lendületet ad a függetlenként induló Emmanuel Macronnak, hogy szövetségre lépett egy befolyásos centrista riválisával. -
Svájc Újabb szíriai béketárgyalás: először egy teremben az ellenzék és a kormány Tíz hónap után újrakezdődtek a szíriai béketárgyalások Genfben. Három év óta most először ültek egy teremben a szíriai kormány és az ellenzék képviselői.