Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Átlátható kormányzást sürgetett a román államfő

Átlátható kormányzást sürgetett a román államfő
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Klaus Johannis szerint most nincs szükség előrehozott választásokra.

Romániában egyelőre nem lesznek előrehozott választások. Klaus Johannis államfő parlamenti beszédében azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben az túl sok lenne, a rendelet hatályon kívül helyezése, és egy miniszter esetleges lemondása viszont túl kevés.

Az elnök a kormányzó Szociáldemokrata Pártot teszi felelőssé a jelenlegi helyzetért, és tőlük vár megoldást. Johannis beszéde alatt a PSD-frakció tagjai kivonultak az ülésteremből.

- Romániának olyan kormányra van szüksége, amely átláthatóan működik, és előre gondolkodva kormányoz. Olyanra, amely nappal látható, és éjszaka sem bujkál. Románia számára hozzanak jó törvényeket, és ne egy problémákkal küzdő politikai csoportnak kedvezzenek – fogalmazott Klaus Johannis, aki szerint a kormánypárt nem az ország érdekeinek megfelelően cselekedett.

Az ellenzéki képviselők megtapsolták az államfő beszédét.

Bár a román kormány vasárnap hatályon kívül helyezte a jogszabályt, amely jelentősen enyhítette volna a korrupciót büntető törvényeket, ennek ellenére hétfő este ismét tízezrek tüntettek Bukarestben. A demonstrálók a Sorin Grindeanu vezette kormány lemondását követelik.

Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, melyről szerdán szavaz a parlament.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Ezrek vonultak Bukarestben a megszorító intézkedések elleni tiltakozásul

Legalább hárman meghaltak egy romániai lakóházban történt gázrobbanásban

Iskolákat és kikötőket zártak be a viharok és árvizek miatt Romániában