Az egyháznak is elege lett a véres kezű elnökből

Az egyháznak is elege lett a véres kezű elnökből
Írta: Euronews

A Fülöp-szigeteken a katolikus templomokban olvasták fel a püspöki kar elítélő levelét.

A Fülöp-szigeteken már a katolikus egyház is felemelte hangját az elnök úgynevezett „drogellenes háborúja” miatt, amely kegyetlenségéről és jogsértéseiről híresült el.

Vasárnap a templomokban felolvasták a püspöki kar elítélő állásfoglalását. Ebben egyebek mellett az áll, hogy a félelem uralkodott el a szegények között, sokan a kábítószerek ürügyén nyers erőszak áldozatai lettek.

– Aggodalomra ad okot, hogy terrorizálják a szegényeket. Sok embert megölnek, de nem a drogok miatt. A gyilkosokat nem vonják felelősségre. De még ennél is aggasztóbb, hogy sokan mennyire közömbösek maradnak ez iránt a gonoszság iránt – ismertette a levelet a szószékről egy manilai pap, Joselito Sarabia.

Az úgynevezett „drogellenes háborút” Rodrigo Duterte elnök hirdette meg, aki korábban azzal büszkélkedett, hogy saját kezűleg ölt meg dílereket polgármesterként.

Az Amnesty International jogvédő szervezet a héten arra figyelmeztetett, hogy a gyanúsítottakat rendszeresen legyilkolják.

Tavaly június óta hétezren haltak meg a razziákon, ez átlagosan 34 gyanúsított naponta. A gyilkosok sok esetben fejpénzt kapnak a halottakért.

Duterte elnök a múlt héten megvonta bizalmát a rendőröktől is, mondván: a testület velejéig romlott, 40 százaléka korrupt, és semmivel sem különb a drogbáróknál.

A Fülöp-szigetek 100 millió lakójának mintegy 80 százaléka római katolikus vallású, az egyháznak hagyományosan nagy befolyása van társadalmi és politikai kérdésekben.

kapcsolódó cikkek