"Végre itthon!" - hazatérhetett a megválasztott gambiai elnök

"Végre itthon!" - hazatérhetett a megválasztott gambiai elnök
Írta: Euronews

Az ex-diktátor elmenekülésével hivatalba léphet Gambia demokratikusan megválasztott elnöke.

Örömmel érkezett haza Gambia új elnöke, Adama Barrow, akit lelkesen fogadott a repülőtéren rá várakozó tömeg.

Visszaérkezése azért nagy esemény az országban, mert megválasztása ellenére elődje nem hagyta, hogy átvegye a hatalmat. Adama Barrow így nem is tudott Gambiában felesküdni, beiktatására országa szenegáli követségén került sor.

A közfelháborodás kevésnek bizonyult, hogy elődje távozzon az ország éléről, ezért Szenegál felől a nyugat-afrikai haderők katonái vonultak be, hogy érvényt szerezzenek a demokratikusan tartott választásoknak.

Az eddig hatalmon lévő diktátor az ország vagyonának egy részét magával vitte, amikor mégis a távozás mellett döntött, ezek után térhetett most vissza a megválasztott új elnök.

Adama Barrow, aki korábban az ingatlan szakmában dolgozott, a Twitteren köszönte meg az őt támogató polgároknak, hogy visszatérhetett: “Végre itthon!”, írta.

Az ex-diktátor Egyenlítői-Guineába menekült, helyi vezetők segítségével tudott száműzetésbe vonulni, 22 éven át volt hatalmon.

kapcsolódó cikkek