EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Trump háborút indított a tudomány ellen, a klímakutatók a twitteren vágtak vissza

Trump háborút indított a tudomány ellen, a klímakutatók a twitteren vágtak vissza
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Alternatív twitter fiókokat hoznak létre az amerikai környezetvédelemmel foglalkozó állami szervezetek.

HIRDETÉS

Alternatív twitter fiókokat hoznak létre az amerikai környezetvédelemmel foglalkozó állami szervezetek. A NASA és a Nemzeti Parkok alkalmazottjai attól tartanak, hogy a kormány nem engedi publikálni a klímaváltozással kapcsolatos tudományos adataikat. Szerdán ugyanis Donald Trump háborút hirdetett a tudomány ellen. Arra kérte az agrár és az egészségügyi minisztériumot, hogy fogják vissza a környezetvédelmemmel kapcsolatos tájékoztatásukat, a környezetvédelmi ügynökségre (EPA) pedig ráküldte az embereit, hogy átnézzék a globális felmelegedéssel kapcsolatos publikációkat, és változtatási javaslatokat tegyenek ott, ahol ez szükséges.
Trump már a beiktatása napján töröltette a Fehér Ház honlapjáról a környezetvédelemre vonatkozó elnöki útmutatásokat. A klímaváltozás elleni harc eredményeként elfogadott Párizsi Egyezményről azt mondta, hogy nem szeretné betartani. Kormányában a legbefolyásosabb, külügyminiszteri posztot kapta meg az ExxonMobil olajcég vezetője, és első intézkedései között volt, hogy újraindította a beruházási munkálatait a rendkívül vitatott Keystone XL és Dakota Access olajvezetékeknek.

President Trumps signs executive actions on #KeystonePipline and #DakotaPipeline. Also says he'll announce #SCOTUS nominee next week. pic.twitter.com/u12BumVjcj

— CSPAN (@cspan) January 24, 2017

Trump nyíltan tagadja, hogy a klímaváltozást emberi tevékenység okozza. Volt, hogy azt mondta, hogy az egészet csak a kínaiak találták ki, hogy eladhassák a termékeiket. A kampánya alatt azon is értetlenkedett, hogy miért kamuzzák azt a tudósok, hogy a hajlakkjából gázok mennek ki a levegőbe, ha ő ezt zárt ablakoknál fújja magára.

#Trump explains #TrumpTapes by pleading #insanity by reason of #HairSpray intoxication (HI) “Getting HI makes me say and do crazy things” pic.twitter.com/BBnPad6Zup

— Gary McMurray (@funnymcmurray) October 10, 2016

Miután Trump világában a tényeknek és az empirikus tapasztalatnak nincsen értéke, az állami támogatásból működő környezetvédelmi háttérintézmények időben próbálják menteni a kutatásaikat, és azokat nem hivatalos csatornákon keresztül közlik.

Rogue Twitter accounts are fun, but gov't employees and scientists are very afraid of being fired if they speak out & share facts. #resist

— Rogue NASA (@RogueNASA) January 25, 2017

A NASA-tól, a nemzeti parkokon át a járványügyi központig a legtöbb háttérintézmény dacol a döntéssel.

The alternative govt agencies thus far. Please follow them! RogueNASA</a> <a href="https://twitter.com/ActualEPAFacts">ActualEPAFactsAltForestServ</a> <a href="https://twitter.com/AltNatParkSer">AltnatparkserBadHombreNPS</a> <a href="https://twitter.com/altUSEPA">altUSEPApic.twitter.com/wkxj4Bd7gQ

— Gina Thompson (@gmt903) January 26, 2017

Saját twitter fiókokat állítottak, hogy ne lehessen meghamisítani az adataikat, de még így is félő, hogy az évek alatt rögzített információtömeg később milyen kezekbe kerül. Az alternatív fiókoknak máris hatalmas követői tábora van. A nemzeti parkok fiókját csütörtök délelőtt már 950 ezren figyelik, de a NASA is rögtön több mint 40 ezer követőt gyűjtött be a twitteren.
A tudósok nem csak a twitteren tiltakoznak, tüntetést szerveznek Washingtonban, hogy megvédjék a tudományos eredményeiket. Azt remélik, hogy ha hallatják a hangjukat, akkor nem merik kétségbe vonni a kutatásaikat, és felhagynak azzal az abszurd gondolattal, hogy megvonják tőlük az állami támogatásokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Börtönbe kell vonulnia Donald Trump volt főtanácsadójának, a Breitbart társalapítójának

Trump megússza a georgiai pert - bejött az „intim vonal” és nem lesz ítélet a választás előtt

Joe Biden széles körű menekültügyi tilalmat jelentett be az amerikai-mexikói határon