A parlament is rámehet az alkotmánymódosításra Törökországban

A parlament is rámehet az alkotmánymódosításra Törökországban
Írta: Euronews

Az államfő jelezte, hogy ha a reformról szóló parlamenti vita indokolja, előre hozzák a választásokat.

Előrehozott választások is lehetnek abból a parlamenti vitából, amely Törökországban zajlik az alkotmánymódosításról.

A reform lényege, hogy kiterjessze az államfői hatalmat az elnöki köztársaság mintájára. Egyúttal lehetővé tegye, hogy valaki egymás után háromszor is induljon az elnöki mandátumért.

A török államfő, Recep Tayyip Erdogan a péntek reggeli ima után arról beszélt újságíróknak, hogy a választások előre hozatala, mint megoldás, sosem tűnik jó ötletnek, de ez az ügy most más. Ilyesmi nem nagyon merül fel stabil időszakokban, de ha a parlament képtelen lesz megfelelni feladatának, ezzel a lehetőséggel is számolniuk kell – vonta le a következtetést a török államfő.

Az alkotmánymódosítás nyolc, perdöntő pontja már átment az ankarai parlamenten, ami azt jelenti, hogy Recep Tayyip Erdogan jó eséllyel eléri, amit már akkor nyilvánosan célul tűzött ki, amikor több mint tíz évnyi miniszterelnöksége után államfővé választották.

Ha így lesz, mostani befolyása törvényes hatalommá válik, és akár még két elnöki cikluson keresztül gyakorolhatja, ami nagyon sokaknak nem tetszik Törökországban.

kapcsolódó cikkek