Tüntetéssel indult az újév Hongkongban

Tüntetéssel indult az újév Hongkongban
Írta: Euronews

A tiltakozás a négy demokráciapárti képviselő beiktatásának megtagadása miatt kezdődött.

Több ezres tüntetéshez vezetett vasárnap Hongkongban, hogy a város kormányzósága négy demokráciapárti képviselő beiktatásának megtagadására készül.

Március végén új vezetőt választanak a városban, jelöltek indulását jóvá kell hagynia a kínai kormányhoz húzó, 1200 tagú választási bizottságnak, amely aztán szavaz is a győztesről.

Az egyik tüntető arról beszélt, hogy a kizárni készült képviselőkre több százezren szavaztak, így a hongkongi kormányzóság az értelmetlen döntéseivel a választók jogait sérti.

Egy másik szerint kevesen tudják, hogyan tiltakozzanak az általuk sérelmesnek talált eljárások ellen. A tüntetések nekik adják meg a lehetőséget, hogy kifejezzék véleményüket, vagy dühüket a város jelenlegi vezetésével szemben.

Arról a négy képviselőről van szó, akik beiktatásukkor nem a szabályos eskü szövegét mondták fel, hanem módosították annak tartalmát. Ezután döntött úgy Hongkong kormányzósága, jogi úton megfosztja őket mandátumuktól.

kapcsolódó cikkek