NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elhunyt a világ legidősebb űrhajósa

Elhunyt a világ legidősebb űrhajósa
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Meghalt John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki Föld körüli pályán végrehajtott keringést teljesített.

HIRDETÉS

Meghalt John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki Föld körüli pályán végrehajtott keringést teljesített. 95 éves volt.

Glenn volt az igazi példakép, az igazi amerikai hős.

Megszállott pilóta volt, nevéhez számos rekord köthető. Szuperszonikus géppel először ő repült át Los Angelesből New Yorkba. Aztán ő volt az első amerikai, aki körberepülte a Földet. És mindezidáig ő a legidősebb is, aki a világűrben járt. 1998-ban 77 évesen.

A híres Mercury-hetes legénységének ő volt az utolsó élő tagja, aki már akkor kitűnt a többiek közül, hogy nem ivott, nem dohányzott és nem káromkodott, nem voltak botrányos nőügyei. Büszke volt arra, hogy űrhajós lehetett.

Repülésükről Az igazak címmel könyv és később film is készült.

A repülés után politikusként szolgálta hazáját. 1974-től 1999-ig volt Ohio szenátora.

2012-ben megkapta az Egyesült Államok legmagasabb, civileknek adható kitüntetését, az Elnöki Szabadságérmet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meghalt O. J. Simpson

Nitrogéngázzal akarnak kivégezni egy embert az Egyesült Államokban

Meghalt Henry Kissinger