8 december 2016 | Euronews
Keresési eredmények 38 Találatok
-
Amerikai Egyesült Államok Elhunyt a világ legidősebb űrhajósa Meghalt John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki Föld körüli pályán végrehajtott keringést teljesített. -
Világ Hajléktalanokon segít egy görög házaspár Az elhúzódó gazdasági válság egyre több ember számára jelent mindennapi problémákat Görögországban. -
Franciaország Marine Le Pen: le kell állítani a bevándorlók gyerekeinek ingyenes oktatását Újságírók valóságos hada vette körül Marine Le Pent, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjét, amikor csütörtökön ellátogatott a párizsi karácsonyi kirakodóvásárra a Champs-Elysées… -
Irak Harc Moszul felszabadításáért Folyamatosan haladnak előre az iraki erők és szövetségeseik Moszulban. -
Olaszország Ferenc pápa a római Spanyol-lépcsőnél imádkozott a családokért December 8-a Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe a keresztény vallásban. -
Világ Nem adja ki Görögország a török szökevény katonákat Elutasította a júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött két katona kiadatását egy athéni bíróság csütörtökön. -
Szíria Elkezdte a civilek evakuálását a szíriai hadsereg Kelet-Aleppóból Leállította katonai tevékenységét a szíriai hadsereg Kelet-Aleppóban, hogy evakuálhassák az ott rekedt mintegy 200 ezer civilt. -
Uzlet Sorozatok Katar és a Glencore bevásárolta magát az orosz állami olajvállalatba A nemzetközi szankciókat megkerülve a Rosznyefty csaknem 20 százalékát eladta Moszkva 10,5 milliárd euróért. -
Európai hírek A sarkára állt a bizottság a diezelbotrány miatt Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít a Volkswagen dízelbotránya miatt. -
Görögország Általános sztrájk - megállt az élet Görögországban Az újabb megszorítások ellen tiltakoztak a görögök csütörtökön. -
Musica Háború és Béke a zene világában, Joyce DiDonato egyedülálló utazása Hogyan képes a zene és a művészet segíteni az világot? -
Egyesült Királyság Terrorveszély Nagy-Britanniában A brit külső hírszerzés főnöke szerint a szíriai polgárháború befejezésééig nem múlik el a fenyegetettség. -
Sport Meghalt a négyszeres olimpiai bajnok Elhunyt a vitorlázás egyik nagy alakja. -
Uzlet Sorozatok Hét országot büntetne Brüsszel a Volkswagen-csalás laza kelezése miatt Németország és Nagy-Britannia visszautasította, hogy megossza az EU-val a saját vizsgálati eredményeit. -
Sport Klub vb - Hazai csapat nyerte az első meccset Megkezdődött a labdarúgó klubvilágbajnokság Japánban. -
Világ Piacot ért légicsapás Irakban, rengeteg a halott Még nem tudni, hogy kik bombázták az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló Káim városát. -
Világ Földrengés Kaliforniában A Richter-skála szerint 6,8-es erősségű földrengés Észak-Kalifornia partjainál történt. -
Európai hírek Visszaküldhetik márciustól a migránsokat Görögországba Márciustól az uniós tagállamok visszaküldhetik Görögországba azokat a migránsokat, akik ott léptek be ott először az unió területére és illegálisan továbbutaztak Nyugat-Európa… -
Gazdaság Csökkenti, de meghosszabbítja eszközvásárlási programját az Európai Központi Bank A jelenlegi havi 80 milliárd euróról 2017 áprilisától havi 60 milliárd euróra csökken a program keretösszege, ideje pedig decemberig tart. Az irányadó kamatok nem változtak. -
Tud/tech TechCrunch Disrupt: a virtuális valóság és a startupok a középpontban A startupok egyik legfontosabb eseménye a világon a TechCrunch Disrupt. -
Cult Up and Down: balett F. Scott Fitzgerald regényéből Az orosz koreográfus, Borisz Eifman vette a bátorságot, és egy összetett pszichológiai regényt tett át balettra. -
Világ Óriási a szmog Nyugat-Európában Évek óta az egyik legnagyobb mértékű légszennyezéstől szenvednek Nyugat-Európa egyes városai. -
Világ Európai Központi Bank: marad a 0%-os alapkamat Továbbra sem változtat az alapkamaton az Európai Központi Bank, a kormányzótanács döntése értelmében marad nulla százalék, az egynapos hitelkamat 0,25 százalék, míg az egynapos betéti ráta -0,4 százal -
Franciaország Pénzmosás miatt kapott 3 év börtönt az adócsalást üldöző volt francia miniszter Jérôme Cahuzac már nem tagad, de fellebbez az ítélet ellen. -
Európai hírek Szivárvány színű szobában döntenek majd Európa jövőjéről Átadták az Európai Tanács új épületét Brüsszelben. -
Olaszország Renzi lemondása után teljes a bizonytalanság az olasz belpolitikában A római lapok szerint az sem kizárt, az államfő ismét őt kéri fel kormányalakításra. -
Franciaország Visszatért a Fények Ünnepe Lyonba Káprázatos díszkivilágítást kapnak a középületek, fényjátékok gyönyörködtetik a járókelőket városszerte. -
Dél-Korea Újabb lépés a dél-koreai elnök menesztése felé Megszavazta a dél-koreai parlament az államfő elleni vádemelési eljárás megindítását. -
Olaszország „Olaszok vagyunk, segíteni jöttünk” Az olasz parti őrség legfrissebb videóján látható, ahogy 473, tengeren hánykolódó menekültet mentenek ki. -
No Comment Afgánok a nyeregben A YouTube, Facebook és más közösségi oldalak videóiról lesik el a trükköket a bringás fiatal afgán srácok és lányok. -
No Comment Szakáll méhekből Valóságos szakállat „növesztett” a méhekből egy egyiptomi méhész, hogy bebizonyítsa, egyáltalán nem agresszívak. -
Indonézia Száznál is több áldozat az indonéziai földrengés után Még reménykednek az indonéziai mentők, hogy túlélőt találnak a szerdai, erős földrengés romjai között. -
Kenya Zsiráfok a kipusztulás szélén Ahogy a tudósok mondják, a “csendes kihalás” fenyegeti a zsiráfokat. -
Cult 112 év után újra az eredeti verzióban a Pillangókisasszony a Scalaban Puccini Pillangókisasszonyának eredeti verziójával nyitotta meg új évadát a milánói Scala. -
Uzlet Sorozatok Katariak a legnagyobb orosz állami olajcégben 19,5 százalékos részesedést szerzett a Rosznyeft állami többségű orosz olajvállalatban egy katari-svájci konzorcium. -
Amerikai Egyesült Államok Valóságos "celebek" a Trump adminisztráció jelöltjei között Donald Trump nem csak elnökjelölti kampányával okozott meglepetéseket. -
Szíria A civil lakosság érdekében tűzszünetet akarnak a felkelők Aleppóban Öt napos tűzszünetet akarnak a kormányellenes erők a szíriai Aleppóban, miután a szír kormányerők elfoglalták az ellenállás központját, az óvárost. -
Amerikai Egyesült Államok Trump szavazói máris benyújtják a számlát Sztrájkoló munkások követeltek elégtételt szerdán Washingtonban.