Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Botrány a dél-koreai elnök körül

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Botrány a dél-koreai elnök körül

Új miniszterelnököt és pénzügyminisztert neveztek ki Dél-Koreában egy kormányátalakítás során. Többek szerint ezzel az intézkedéssel csak próbálják elterelni a figyelmet az ország elnöke körüli botrányról.

Súlyos korrupciós ügybe keveredett ugyanis az államfő közeli tanácsadója. Ezrek vonultak az utcára Szöulban az elnök távozását követelve. Pak Kunhje megítélése történelmi mélypontra süllyedt, mert túl nagy befolyást biztosított az államügyekbe jóismerősének. Csoj Szunszil ellen ügyészségi vizsgálat is indult. A feltételezések szerint két nonprofit alapítványának több tízmillió dolláros vagyonát személyes célokra használta.

A botrány része az is, hogy az elnök barátjának apja egy szekta vezetője, aki állítólag komoly szerepet játszott Pak politikai karrierjének egyengetésében.