7 október 2016 | Euronews
Keresési eredmények 48 Találatok
-
Dél-Afrika A passzív eutanáziát választotta Desmond Tutu A Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista támogatja a haldoklók jogát a halálhoz. -
Amerikai Egyesült Államok Moszkva nem vetne véget az Aleppót sújtó légitámadásoknak Az ENSZ Biztonsági Tanácsa állásfoglalás-tervezetről készül szavazni a hétvégén, amiben fegyvernyugvást sürgetnek Szíriában, illetve egy biztonságos folyosó kijelölését, amin keresztül segélyszállítmá -
Sport Jól küzdött, de kikapott a magyar csapat Svájctól Újabb kilenc mérkőzést játszottak az európai labdarúgó világbajnoki selejtezők második fordulójában. -
Oroszország A 10 éve meggyilkolt Anna Politkovszkajára emlékeztek Moszkvában A megbízó személye máig nem ismert -
Sorozatok az én Európámról Lengyel abortuszszigor és közös határvédelem dominálta az európai agendát -Lengyelországban fellázadtak a nők a kormány brutális abortuszszigora miatt -Tettlegességig fajult a UKIP utódlásáért folyó harc. -
Törökország 70 ezer puccs-ügy a török igazságszolgáltatásban Elárasztotta a török igazságszolgáltatási rendszert annak a 70 ezer személynek az ügye, akik ellen a júliusi sikertelen puccskísérlet után indítottak eljárást. -
Olaszország Diáktüntetések Olaszországban: a „Jó iskola” reform Renzi kudarca Olaszország nagyvárosaiban több tízezer egyetemista vonult az utcákra, hogy Matteo Renzi miniszterelnök oktatási politikája ellen tiltakozzon. -
Haiti Meredeken emelkedik a halálos áldozatok száma Haitin Meredeken emelkedik a halálos áldozatok száma Haitin, ahogy haladnak az összesítéssel a Matthew nevű trópusi hurrikán pusztítása után. -
Gazdaság Wolfgang Schäuble egyetértésben az IMF-fel - veszélyes a túlzottan laza monetáris politika Erős szövetségesre lelt az IMF vezérigazgatójában a német pénzügyminiszter. -
Explore Nehéz a fair trade kávé- és kakaótermesztők élete - de nem reménytelen Peru a világ nyolcadik legnagyobb kakaótermesztő országa, Amerikában pedig a harmadik. -
Cinema Oasis: Gallagherék kettős élete Dokumentumfilm készült az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású brit rockzenekaráról, az Oasis-ről. -
Sport Már a hazaiaknak van a legtöbb aranyérmük Taskentben Újabb sikereket arattak a hazai, üzbég cselgáncsozók a Taskenti Nagydíj második napján. -
Sorozatok az én Európámról Boldogság a munkahelyen Mitől lesz jó egy munkahely, és érdeke-e egy munkáltatónak, hogy szeressenek nála dolgozni? -
Egyesült Királyság Ökölharc az Európai Parlamentben? A brit Függetlenségi Párt két EP-képviselője összeverekedhetett Strasbourgban. -
Szíria Aleppó maga a földi pokol Így néz ki most Aleppó, az egykor gyönyörű, több középkori műemlékkel büszkélkedő város. -
Cinema Mélytengeri pokol: Deepwater Horizon FiImvásznon minden idők legnagyobb amerikai olajkatasztrófája. -
Cinema Frantz - világháborús történet François Ozontól Váratlan filmmel tért vissza François Ozon francia rendező. -
Cinema A Viszkis rablóról forgat filmet Antal Nimród “Gyalog érkezik, fellépése határozott, csak néhány percet tartózkodik a helyszínen, udvarias, nem bánt senkit. -
Szíria A Duma jóváhagyott egy állandó orosz légibázist Szíriában A Duma jóváhagyta egy állandó légibázis létrehozását Szíriában. -
Amerikai Egyesült Államok Nagyobb erejű a Matthew, mint az amerikai hurrikánok általában Az amerikai hurrikánokhoz képest is nagyobb erejű széllel csapott le Floridára a Matthew nevű trópusi vihar. -
Európai hírek Fákat kell ültetni a légitársaságoknak, ha túl sok széndioxidot bocsátanak ki Megszületett az egyezmény a repülőgépek széndioxid kibocsátás csökkentéséről. -
Gazdaság Dömpingellenes vám az EU-ba érkező kínai acéltermékeken A döntés ideiglenes és csak a melegen hengerelt laposacélt, valamint a nehéz acéllemezeket érinti. -
Oroszország Orosz gépek feltehetően megsértették a finn légteret Két orosz harcirepülő feltehetően megsértette a finn légteret. -
Uzlet Sorozatok Nem gyárt több autót a Ford Ausztráliában 91 év után bezárja ausztráliai gyárát a Ford. -
Cult Lady Gaga mélyen elgondolkodott: Joanne Hamarosan megjelenik Lady Gaga új albuma. Az ötödik nagylemez címe: Joanne. -
Cult Frieze - ízelítő a világ kortárs művészetéből A festményektől a szobrokon át az előadásokig a Frieze művészeti vásár Londonban a kortárs alkotások legjavából ad ízelítőt. -
Kolumbia A kolumbiai elnök a népének ajánlotta a neki ítélt Nobel-békedíjat A kolumbiai elnök kapja idén a Nobel-békedíjat – közölte pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. -
Cult Randevú: cool-turális ajánlatunk művészetre éhes nézőinknek Pisától Lyonon át Frankfurtig – csemegék az európai kultúra éléskamrájából: Dalí: A klasszikus álma PISA > 05/02/2017 Salvador Dalí leghíresebb festményei láthatók jövő februárig Pisában a Fondazione -
Gazdaság Lassult a munkahelyteremtés üteme az Egyesült Államokban Csalódást keltett az Egyesült Államok szeptemberi munkaerőpiaci jelentése. -
Európai hírek Nem halad a TTIP, több évet is csúszhat a megállapodás Egyre több sebből vérzik a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezmény (TTIP), mindkét oldalon hangosabbak az ellendrukkerek. -
Marokkó Parlamenti választások kezdődtek Marokkóban A 2011-es Arab tavasz és az azt követő alkotmány-reform óta másodszor tartanak parlamenti választásokat Marokkóban. -
Görögország Hatezer menekült ragadt Leszboszon, a helyzet tarthatatlanná vált a helyiek számára Tavaly ilyenkor még naponta több ezer menekült érkezett a görög Leszbosz szigetére. -
Piacok Egy pillanatra összeomlott az angol font 6 százalékot zuhant a font árfolyama az ázsiai tőzsdék nyitásakor. Ember vagy számítógépes hibát sejtenek, de a francia államfő nyilatkozta is a lehetséges okok között szerepel. -
Világ A kolumbiai elnök elmondta az Euronews-nak, hogy a békefolyamat a legfontosabb számára Kolumbia elnöke szerint a FARC-kal kötött béke az egész világ érdeke. -
No Comment Haiti: megkezdődött az újjáépítés a hurrikán után Nem sok maradt épségben a nyugati félteke legszegényebb országában. -
No Comment A hurrikán szemébe repülnek Légkörkutatók repültek a Matthew hurrikán közepébe, hogy jobban megértsék a ciklon viselkedését. -
Világ Kolumbia: hol tart a békefolyamat, miután Santos elnök Nobel-békedíjat kapott? A több mint 50 éve tartó vérontás lezárása nagyon közelinek tűnt múlt hétvégén Kolumbiában, amikor az emberek elmentek szavazni a referendumra. -
Világ Ez is megtörtént - hírek másképp A Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból, amelyek a helyi médiumokban jelentőséget… -
Sorozatok az én Európámról Németország: Boldogság, gyere a munkahelyre! Kis kalandtúrára indultunk Németországon keresztül: elégedett munkavállalókat kerestünk. -
Sorozatok az én Európámról "Nem az a versenyképesség, hogy a munkáltató a lehető legtöbbet dolgozza a legkevesebb pénzért" Ha a mostani trend folytatódik, megint jobb lesz munkavállalónak lenni. -
Világ Kövesse élőben az Euronews-on, kinek ítélik oda a Nobel-békedíjat! Az Euronews élőben közvetíti a Nobel-békedíj átadását Oslóból. Az öttagú norvég Nobel-bizottság elnöke jelenti be, ki kapja a díjat. -
Fülöp-szigetek Duterte első száz napja Letelt a Fülöp-szigeteki elnök, Rodrigo Duterte hatalomba kerülésének első száz napja. -
Amerikai Egyesült Államok Amerikai vonatbaleset: túl gyorsan száguldott a vonat Az amerikai nyomozóhatóságok kiderítették, mi okozta a vonatbalesetet New Jersey-ben szeptember végén. -
Haiti Végitarolt Haitin a Matthew hurrikán A Matthew hurrikán házakat pusztított el, fákat csavart ki gyökerestül, és egész településeket törölt el a Föld színéről, ahogy a hét elején átszáguldott Haitin. -
Amerikai Egyesült Államok Észak-Floridába péntek este érkezik az elmúlt 118 év legerősebb hurrikánja Az előrejelzések szerint péntek éjjel éri el Florida államot a Matthew hurrikán, amely a meteorológusok szerint az elmúlt 10 év legerősebb olyan ciklonja, mely eléri az Egyesült… -
Pakisztán Mindenképpen büntetni fogják a becsületgyilkosságokat Pakisztánban Az eddigi szabályozás alapján az áldozat hozzátartozói megbocsáthattak a tettesnek, ami rendszerint előfordult, mert a becsületgyilkosságokat főként családon belül követik… -
Amerikai Egyesült Államok Hatalmas pusztítást okoz a Matthew hurrikán A karibi térségben mintegy 300-an vesztették életüket. -
Norvégia Ma jelentik be, hogy ki kapja az idei Nobel-békedíjat Önkéntesek, görög szigetlakók, és emberi jogi aktivisták esélyesek.