24 augusztus 2016 | Euronews
Keresési eredmények 43 Találatok
-
Magyarország Budapest: ötkarikás álmok - de mi a valóság? Rio de Janeiro hőseit ezrek fogadták Budapesten szerda reggel. -
Olaszország Megbízhatatlan névjegyzék alapján kutatnak az eltűntek után Olaszországban Az Euronews tudósítója jelenti Amatricéből. -
Sport Az Ajax nem jutott be a Bajnokok Ligájába Nem erőltette meg magát a Manchester City a Steaua Bucuresti elleni labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező visszavágóján. -
Sport Párosban együtt játszik majd Federer és Nadal Jövőre rendezik meg először a Rod Laver-kupát – erről tartottak sajtótájékoztatót New York Cityben. -
Törökország A Biden-Erdogan találkozó után is maradtak feszültségek Az Ankarába látogató amerikai alelnök elnézést kért a török államfőtől azért, hogy puccskísérlet után nem korábban érkezett. -
Világ Lakható bolygó lehet az Alpha Centauri rendszer legkisebb csillaga körül Napja egy vörös törpe, a bolygó Föld méretű és ráadásul a hőmérséklet is megfelelő lehet. -
Sport Vuelta - Meersman ismét nyert Másodszor nyert szakaszt Gianni Meersman az idei spanyol országúti kerékpáros körversenyen. -
Olaszország Renzi az olasz földrengés helyszínén - Egyetlen családot, települést, városrészt sem hagyunk magára - mondta az olasz miniszterelnök. -
Olaszország Földrengés Olaszországban: egyre nagyobb erőkkel folyik a mentés Hetvenkét óra után már senkit nem lehet megmenteni. Tizenöt már eltelt. -
Afganisztán Megtámadták az Amerikai Egyetemet Kabulban Fegyveresek támadtak a kabuli Amerikai Egyetemre helyi idő szerint este 7 órakor, ezt jelentette az afgán belügyminisztérium. -
Európai hírek Omlik az Appennin-hegylánc A hegység fokozatos omlása okozza az olaszországi földmozgásokat. -
Szíria Újabb szíriai városból szorult ki az Iszlám Állam – török katonai közreműködéssel Dzserablúsz teljesen szabad, elkergettük a dzsihadistákat a városból – jelentette szerda este a szíriai lázadók egyik parancsnoka. -
Afganisztán Megtámadták a kabuli Amerikai Egyetemet Lövések és robbanások hallatszottak a kampuszon, az afgán speciális erőket a helyszínre vezényelték. -
Uzlet Sorozatok Bizalmas adatok szivárogtak ki az indiai haditengerészet új tengeralattjáróiról A tengeralattjárókat gyártó francia cég, a DCNS ipari kémkedést gyanít. -
Olaszország Olasz földrengés: egy túlélő nyilatkozott az Euronews-nak Az Euronews munkatársa elérte telefonon az olasz földrengés egyik túlélőjét. -
Szíria Erdoğan tankokat küldött Szíriába, a kurdok ellen Ankara el akarja kerülni, hogy összefüggő kurd terület jöjjön létre a határ mentén. -
Sport Olimpia - Királyi fogadtatás Hazaérkezett Ahmad Abugaus. -
Európai hírek Természeti és emberi katasztrófák Európában Hét évvel a több mint 300 áldozatot követelő aquilai földrengés után ismét földrengés rázta meg Olaszország középső részét. -
Törökország Washington igyekszik oldani a feszültséget Ankarával Hat héttel a sikertelen törökországi puccskísérlet után látogatott Ankarába az amerikai alelnök, Joe Biden. -
Olaszország Erős földrengés Olaszországban - sok halott A szerda hajnali földmozgás epicentruma Lazio és Umbria határán volt. -
Sport Olimpia - A zászló már Tokióban van Megérkezett Tokióba az olimpiai lobogó. -
Olaszország Olasz földrengés: a túlélőket sokkolta a katasztrófa Valósággal sokkolta az olaszországi földrengés a katasztrófa sújtotta területen élőket. -
Európai hírek Élelmiszert tartalékolnak a németek Németország új védelmi terve új feladatokat ró a polgárokra. -
Uzlet Sorozatok A tiltás 200%-kal fellendítette a burkini, azaz a teljes testet elfedő fürdőruha eladását A vallásos muszlim nők fürdőruháját nem csak muszlimok veszik, de olyan nők is, akiknek bőrét nem érheti napfény. -
Olaszország A törésvonalak Itáliája Olaszország pusztító földrengések helyszíne már évszázadok óta. -
Olaszország Katasztrófa Közép-Olaszországban – tudósítónk jelenti Az Euronews római tudósítója, Gardenia Trezzini szerint a mentés során az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a mentőcsapatok nem tudják hol elhelyezni a… -
Világ Hősök születtek: 9 ország, ahol először ünnepelhettek olimpiai aranyat -
Gazdaság Folyamatosan bővül a német gazdaság Az export, az állami kiadások és a magánfogyasztás növekedése lendített Németország gazdasági bővülésén a második negyedévben. -
No Comment 360 fokos videón Rio de Janeiro legrégebbi favelája A tömegközlekedés egyik kedvelt eszköze a brazil nagyvárosban a felvonó. -
Tud/tech Tudományos kincsekkel kecsegtet az aszteroida-vadász OSIRIS-Rex Megkezdődött a visszaszámlálás a NASA floridai központjában. -
No Comment Erős földrengés Közép-Olaszországban Szerda hajnalban rendkívül erős földrengés rázta meg Közép-Olaszország hegyvidéki falvait. -
Magyarország Mérges Buddha - spiritualitással a romákért -
Szíria Törökország szárazföldi erőket küldött Szíriába Törökország bejelentette, hogy hadserege szárazföldi erőket küldött a határon át a szomszédos Szíriába, hogy megtisztítsa a környéket a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet… -
Cult A tűzokádók és tűzimádók fesztiválja: MIFF Aki szeret a tűzzel játszani, annak augusztusban a fehéroroszországi Ratomkában volt a helye. -
Cinema Hogyan jutott el Barack és Michelle az első csókig? Hamarosan megtudjuk, mi történt az Obama-házaspár első randevúján 1989-ben. -
Cult A kapolcsi jazz udvar gazdasszonya: Harcsa Veronika Idén ismét tíz napon át várta a zeneimádó közönséget a kapolcsi “Művészetek Völgye” fesztiválon Harcsa Veronika. -
Olaszország Erős földrengés Olaszországban - sok halott A szerda hajnali földmozgás epicentruma Lazio és Umbria határán volt. -
Világ Evakuáltak egy török falut Kiürítettek egy falut a török hatóságok a szíriai határ török oldalán, miután a települést Szíriából lőtte az Iszlám Állam. -
Olaszország Földrengés Olaszországban - házak dőltek össze A 6.2 erősségű földmozgás epicentruma Norcia mellett volt. Embereket mentenek a romok alól. -
Nigéria Még nem cáfolták, hogy meghalt a Boko Haram terrorszervezet vezetője Abubakar Shekau halálhírét nem először keltik. -
Thaiföld Megint bombák robbantak Thaiföldön Pattani egyik szállodája volt a célpont. Egy halálos áldozata és 30 sebesültje van a kedd éjszakai támadásnak. -
Irak Irak: humanitárius katasztrófát hozhat Moszul várható ostroma Az ENSZ szerint több mint egymillióan még mindig a városban vannak. Moszul az Iszlám Állam iraki központja. -
Egyesült Királyság Politikus a vonaton: volt-e hely a brit ellenzék vezérének? A munkáspárti vezér szerint csak a földön. A tulajdonos szerint az üléseken is. Az igazi kérdés: kié legyen a vasút?