Egyesült Arab Emírségek Turisták ezrei rekedtek a Perzsa-öbölben az iráni konfliktus miatt, sok magyar is így járt
Egyesült Arab Emírségek Turisták ezrei rekedtek a Perzsa-öbölben az iráni konfliktus miatt, sok magyar is így járt
Irán Még mindig napirenden az Iránból felszálló orosz bombázók ügye Washington mindent tudni akar arról, miért Iránból indultak Szíriába az orosz bombázók a múlt hét közepén. 22/08/2016
Törökország Robbantás Gaziantepben: mégsem tudják a török hatóságok, ki tette Korábban még az elnök is úgy tudta, hogy az Iszlám Állam volt, de most már nem tudnak semmit. 22/08/2016
Görögország Török védencei életét félti a görög ügyvédnő Hétfőn az athéni menekültügyi központban folytatódott a Görögországba menekült 8 török katona pénteken kezdődött meghallgatása. 22/08/2016
Sport Vuelta - Froome jó, Contador rossz napja Alexandre Geniez nyerte a spanyol kerékpáros körverseny harmadik szakaszát. 22/08/2016
Sport Sokba kerül Lochte hazugsága Szerződést bontott egyik szponzora, a Speedo sportruházati cég Ryan Lochte-val. 22/08/2016
Franciaország Nicolas Sarkozy újra államfő akar lenni A legnagyobb francia ellenzéki párt elnöke a szerdán megjelenő új kötetének egyik idézetével a Twitteren erősítette meg a jelöltségét: “Úgy döntöttem, hogy jelöltetem magam a 2017-es… 22/08/2016
Sport Az olimpia utóhatásai Egy nappal a riói olimpia befejezése után takarítják az utcákat, illetve hamarosan hozzákezdenek néhány olimpiai helyszín elbontásához. 22/08/2016
Európai hírek Renzi-Merkel-Hollande: új lapot kell nyitni Európában Már az olasz-német-francia kormányfői találkozón is a határvédelem tűnt a legfontosabbnak. 22/08/2016
Szíria Szíria: egy háború, sok résztvevővel Készültségben állnak a harckocsik a török-szíriai határ török oldalán. 22/08/2016
Kenya Az amerikai külügyminiszter békefenntartókat küldene Dél-Szudánba ENSZ-békefenntartók Dél-Szudánba telepítését szorgalmazta John Kerry kenyai látogatásán hétfőn. 22/08/2016
Gazdaság Véget ért a nyersolaj világpiaci árának emelkedése Az elmúlt hetek emelkedése után hétfőn 2,5 százalékkal esett a nyersolaj világpiaci ára. 22/08/2016
Mali Bűnösnek vallotta magát Hágában a timbuktui sírromboló A hétfőn kezdődött per három tekintetben is történelminek nevezhető a Nemzetközi Büntetőbíróság életében. 22/08/2016
Európai hírek Német-francia-olasz csúcstalálkozót tartanak Európa jövőjéről Újraindítani az Európai Uniót két hónappal a Brexit után: ez a kihívás áll a Matteo Renzi olasz miniszterelnök meghívására Itáliába érkezett Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia 22/08/2016
Irak Rendőrök vágták le a bombaövet a tizenkét éves fiúról Kirkukban Egy tizenkét éves fiút tartóztattak le a hatóságok az Irak északi részén található Kirkukban, aki bombákkal teli övet viselt a testén. 22/08/2016
Törökország Törökország: kemény fellépést ígérnek a dzsihadisták ellen Több százan vettek végső búcsút a gaziantepi terrortámadás egyik áldozatától. 22/08/2016
Cult Elhunyt a világhírű belga jazzszájharmonikás Elhunyt a 94 éves belga jazz-zenész, Toots Thielemans, akit a világ egyik legjobb szájharmonikásaként tartottak számon. 22/08/2016
Sport Repülő bringások - ámulat a köbön Estek-keltek a biciklisták a kanadai Red Bull Joyride versenyen, de emellett azért rendkívül látványos gyakorlatokat is bemutattak – a “Csontkertnek” is csúfolt – Whistler Mountain Bike… 22/08/2016
Sport Gullit megint sokat tehet a holland sikerekért Ruud Gullit lesz a holland labdarúgó válogatott egyik másodedzője. 22/08/2016
Szíria Vérző vagy halott gyerekek kellenek a címlapra Amikor a borzalmak hétköznapi látvánnyá silányulnak, egy fotó megtörheti a közönyt. 22/08/2016
Uzlet Sorozatok 14 milliárd dollárt költ a Pfizer a gyógyszerpiaci terjeszkedésre A Pfizer felvásárolja a prosztatadaganat kezelésére használt egyik legismertebb gyógyszer gyártóját, a Medivationt. 22/08/2016
Japán Tokiót tépázza a Mindulle tájfun Orkánszerű szélviharral, 180 kilométeres sebességet is elérő széllökésekkel és heves esőzéssel csapott le a Mindulle tájfun Tokióra hétfőn. 22/08/2016
Uzlet Sorozatok Kényszerszünet a Volkswagennél Egy jogi vita miatt egy hétre csökkentik a gyártást hat németországi üzemben. 22/08/2016
Sport 38. verseny, 1. győzelem, 5 ütés különbség Kim Si-woo nyerte az észak-karolinai Wyndham Championship golfversenyt. 22/08/2016
Tud/tech Izland: merüljünk együtt a lundákkal! Az Izlandhoz tartozó Grímsey szigetén járunk, ahol a vízalatti lundales a legújabb őrület. 22/08/2016
Cinema Őrült, de igaz történet: Haverok fegyverben A Haverok fegyverben című amerikai film két főhőse a huszonéves Efraim és David, akik az iraki háború idején egy lepukkant szobában élnek Miamiban, amikor váratlanul ölükbe pottyan a… 22/08/2016
Uzlet Sorozatok Minden idők legnagyobb kínai külföldi felvásárlása előtt a ChemChina Az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy 43 milliárd dollárért megvegye a svájci Syngenta biotechnológiai vállalatot. 22/08/2016
Cinema Meryl Streep tökéletlen hangja is tökéletes: Florence A dúsgazdag és csupaszív Florence Foster Jenkins kislánykora óta arról ábrándozik, hogy híres énekesnő lesz belőle. 22/08/2016
Európai hírek Uniós minicsúcs a Tirrén-tengeren A Brexitről döntő brit népszavazás után júniusban, Berlinben már találkozott, hétfőn Olaszországban ismét tárgyal az eurózóna három legerősebb államának… 22/08/2016
Németország Németország: élelmiszer-tartalék felhalmozására kérhetik az embereket Élelmiszer- és ivóvíz-tartalék felhalmozására szólíthatja fel a német állampolgárokat a berlini vezetés. 22/08/2016