Egyesek szerint szörnyeteg, mások szerint lenyűgöző építmény. Ez a világ legmagasabb mozgó kilátója Brightonban.
A brit főváros egyik nevezetessége, a híres London Eye alkotói most újabb különleges építményt terveztek, ezúttal Brightonba.
A British Airways i360 a világ legmagasabb mozgó kilátója, és az első függőleges sikló.
Az ötletünk az volt, hogy örömet okozzunk az embereknek, olyat adjunk, ami gyönyörködtet, szórakoztat és inspirál egyben.
építész
Egyben ez a világ legkarcsúbb tornya is, amelyet a dél-angliai Brightonban építettek meg: a 161 méter magas különleges kilátóról akár 42 kilométerre is lehet látni.
- Az ötletünk nagyon egyszerű. Az, hogy örömet okozzunk az embereknek, olyat adjunk, ami gyönyörködtet, szórakoztat és inspirál egyben, és egy új perspektívát nyújt a gyönyörű Brightonra, a partvidékre és a környezetre – fogalmazott az építész, David Marks.
A körpanorámás építmény gyakorlatilag egy acélcső, amelyen egy 18 méter átmérőjű üvegkorong emelkedik fel 137 méter magasba. Az átlátszó kapszulában egyszerre mintegy 200 ember fér el. A felemelkedés 20 percig tart. A felnőtteknek 13,50 fontot, a gyerekeknek pedig 6,75 fontot kell fizetniük egy jegyért.
Az épület azonban megosztja a helyieket: egyesek szerint olyan, mint egy szörnyeteg egy horrorfilmből, mások viszont világszínvonalú, lenyűgöző építménynek tartják.