Több tízezren vonultak utcára Kölnben Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatására vasárnap délután.
Több tízezren vonultak utcára Kölnben Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatására vasárnap délután. A szervezők tervei szerint a török államfő videokapcsolaton keresztül beszédet mondott volna a gyűlésen, de ezt a német alkotmánybíróság megtiltotta.
A tüntetést az Erdogan-féle konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) európai lobbiszervezete, az Európai Török Demokraták Uniója (UETD) szervezte.
- Ilyesminek, mint a puccskísérlet, nem szabadna megtörténnie – mondta egy Erdogant támogató férfi. – Képzelje, mi lenne, ha ilyen történne Németországban. Ki engedné ezt? Lényegtelen, melyik országban történik ilyesmi, a demokráciát támogatni kell. Mindent a törvényeknek megfelelően kell kezelni.
Ellentüntetéseket is tartott több német szervezet, köztük a szélsőjobbhoz sorolt Észak-Rajna-Vesztfáliáért Mozgalom (PRONRW) is.
A rendezvényeket 2700 rendőr biztosítja, vízágyúkat is készenlétbe helyeztek.
A 82 milliós Németországban él a legnagyobb török közösség Törökországon kívül, létszámuk 3 millióra tehető.