Több tízezren követeltek demokráciát Isztambulban

Több tízezren követeltek demokráciát Isztambulban
Írta: Euronews

A sikertelen puccsot követő tisztogatások hatására ellenzék és kormánypárt közösen tüntetett.

Több tízezer török tüntetett Isztambulban a demokráciát követelve, a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokrata CHP felhívására. A tüntetéshez az elnök, Erdogan pártjának, az AKP-nak a hívei is csatlakoztak.

A felvonulók zászlókon fejezték ki elköteleződésüket a demokrácia mellett, és elutasították a puccsot és a diktatúrát is.

- Ez az újraegyesítés napja. Együtt állunk ki mindenfajta diktatúra és mindenféle puccskísérlet ellen. Itt az idő meghallani az emberek kiáltását – mondta az ellenzéki CHP vezetője.

A tüntetés azon ritka alkalmak egyike, amikor a két fél, kormány és ellenzék egyetértettek egy fontos ügyben. A török hadsereg viszont egyelőre nem a megbékélés felé indult.

- Azok a katonai egyenruhába bújt gonosztevők, azok a kígyók, akik beférkőztek a hadseregbe, nagy kárt okoztak a nemzetünknek. De meg fogjuk semmisíteni őket – mondta a török vezérkari főnök.

A sikertelen államcsíny után a török hatóságok több mint húszezer embert vettek őrizetbe Törökországban, köztük rendőröket, katonákat, bírókat, ügyészeket. Az Amnesty International bejelentette, bizonyítéka van arról, hogy az elfogottakat megkínozzák az őrizet alatt.

kapcsolódó cikkek