Mégsem az eltűnt egyiptomi repülőgép roncsait találták meg a tengeren

Mégsem az eltűnt egyiptomi repülőgép roncsait találták meg a tengeren
Írta: Euronews

Két mentőmellény, egy ülésdarab és egyéb maradványok lebegnek a felszínen, de azok nem az EgyptAir maradványai.

Folyamatosan frissülő élő közvetítésünket itt nézheti.

Megtalálták az eltűnt egyiptomi repülőgép egyes darabjait a tengerben, adta hírül a görög ERT televízió. Az információt az egyiptomi légitársaság és az arab ország légügyi hatósága is megerősítette, de később a görög védelmi miniszter cáfolta a hírt. Állítása szerint a roncsokon nem kék és fehér, hanem piros szín látható.

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság MS804 számú járata csütörtök hajnalban tünt el a radarokról a Földközi-tenger keleti medencéje felett, a fedélzetén 66 emberrel. Az 56 utas között 3 gyermek volt, a járaton tízfős személyzet dolgozott.

A francia elnök csütörtök délben úgy fogalmazott egy párizsi sajtótájékoztatón, hogy a rendelkezésre álló információk alapján feltételezhetően lezuhant az EgyptAir MS804 Párizsból Kairóba tartó járata csütörtök hajnalban:

- Az információk, amiket összegyűjtöttünk, miniszterek, kormánytagok és természetesen az egyiptomi hatóságok, sajnálatosan arra engednek következtetni, hogy a repülőgép lezuhant, és elveszett – mondta Francois Hollande.

A francia külügyminiszter, Jean-Marc Ayraut a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren várakozó családtagokkal és hozzátartozókkal találkozott egy repülőtéri szállodában.

Saríf Fathi egyiptomi légi közlekedési miniszter szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy terrortámadás történt, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát. Arról is beszélt, hogy ezidáig egyik utassal kapcsolatban sem merültek fel biztonsági problémák, az utasok vizsgálata jelenleg is folyik.

Az egyiptomi külügyminisztérium hivatalosan részvétet nyilvánított Francaiország felé az utasszállító eltűnése miatt, amin 15 francia is utazott. Elemzők szerint a hivatalos diplomáciai közlés felfogható úgy, hogy az egyiptomi hatóságok halálesetként kezelik a történteket.

A CNN két amerikai hivatalnok állítására alapozva kora este azt közölte, hogy az amerikai kormány szerint bomba robbanhatott a Párizsból Kairóba tartó gépen.

Az NBC ugyanakkor CIA-s forrásukra hivatkozva azt tudatta, a titkosszolgálatok nem talaltak semmilyen terrorcsoporttal, személlyel sem kapcsolódást az egyiptomi repülőgép és utasai mentén vizsgálódva.

Az időjárási viszonyok nem nehezítették a repülést

Az oxfordi egyetem fizikai tanszékén kielemezték azt a műholdfelvételt, ami a repülőgép eltűnésekor készült a Földközi-tenger keleti medencéjéről, és a felvétel szerint az ég tiszta volt, időjárási nehézségek nem okozhattak repülési tragédiát.

Jelenleg napos, tiszta az ég a Földközi-tenger keleti medencéje fölött, 25 fokos hőmérséklettel, ez kedvez a keresési műveletnek.

A görög és az egyiptomi tengerészet nagy erőkkel folytat kutatásokat a tengeren, és a keresésbe bekapcsolódik a brit királyi tengerészet egyik hajója is.

A repülési adatok

Az utasszállító szerdán 23:09-kor szállt fel a párizsi Charles de Gaulles repülőtérről, és kairói idő szerint hajnali 2:45-kor veszett nyoma. A görög polgári légiközlekedési hatóság vezetője azt mondta, hogy a gép két perccel azt követően tűnt el, hogy kilépett a görög légtérből. Ekkor már 16 kilométert repült az egyiptomi légtérben.

Az egyiptomi AHRAM napilap értesülései szerint a gép pilótája nem adott le vészjelzést, az Egyptair később azt közölte, hogy az egyiptomi katonai erők fogadtak vészjelzést, ezt azonban a hadsereg cáfolta. Más híradások szerint a hadsereg automatikus vészjelzést fogadott, amit az utasszállító rendszere adott le, nem a személyzet.

Görög forrásokra hivatkozva a CNN azt írta, hogy a repülő előbb 90 fokot balra fordult, majd 360 fokot jobbra. Eközben a 11.300 méterről 4.600 méterre ereszkedett, majd 3.000 méteres magasságban vesztették el a radarok.

Egy repülésbiztonsági szakértő a BBC-nek azt mondta, mindez arra utal, hogy a pilótafülkében valami történhetett. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi. Az egyiptomi hatóságok szerint a repülőnek nem voltak technikai problémái.

Magyar utasról nem tudni

A gép fedélzetén 56 utas és a tízfős személyzet tartózkodott. 30-an egyiptomi, 15-en francia állampolgárok voltak. Rajtuk kívül két iraki, egy-egy brit, belga, kuvaiti, szaúdi, szudáni, csádi, portugál, algír és kanadai nemzetiségű utazott a gépen. Magyar utasról nem tudni.

Az EgyptAir a Twitteren közölte, hogy a pilóta rutinosnak számított, 6275 repülési órája volt az indulás előtt, a másodpilótának pedig 2766.

A repülőgép egy Airbus A320-as volt, melyből már több mint 4400-at állítottak forgalomba. Ez az egyik legnépszerűbb utasszállító. Az eltűnt gépet 2003-ban gyártották.

A CNN értesülései szerint a térségben megfelelő időjárási körülmények voltak.

kapcsolódó cikkek