Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Megszökött egy 18 éves lány az Iszlám Állam fogságából

Megszökött egy 18 éves lány az Iszlám Állam fogságából
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A jazidi lány három társával menekült el, de a másik két lány meghalt a szökés közben

Sikerült elszökne a fogságból egy jazidi lánynak, akit az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet dzsihadistái raboltak el. A 18 éves lány története nem egyedi, tömegével rabolták el, ölték vagy gyötörték meg a terroristák a jazidi embereket Irakban.

Lamija Aji Bashart rabszolgaként adták-vették, ötször adták el a lányt. Kihasználták szexuálisan, de segítenie kellett bombák készítésében is.

Két másik lánnyal próbálta meg a legutolsó, sokadik szökését. Mindhárman aknára léptek. Két társa, a 20 éves Katherine és a 8 éves Almas meghalt, ő pedig súlyosan megsebesült. Félő, hogy jobb szemét elveszítette, bal szemének a megmentésén dolgoznak az orvosok, arca is károsodott.

Komoly testi sebesülései és lelki sérülése ellenére Lamija mégis úgy érzi, győzelem, hogy sikerült megszöknie fogvatartói karmaiból.

Irakban a jazidi lakosság tömegesen menekült el otthonaikból az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más fegyveres csoportok kegyetlenkedései elől. Tízezrek tengődnek túlzsúfolt táborokban.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Erőszakkal vesznek vért a menekülőktől a szudáni félkatonai alakulatok

Trump terrorszervezetnek nyilvánítja a Muszlim Testvériséget, kedvezve az egyiptomi elnöknek

Fokozott készültségben a biztonságiak az idei magdeburgi karácsonyi vásáron