Az amerikai külügyminisztérium szerint a terrorveszély miatt nem tanácsos Törökországba utazni

Az amerikai külügyminisztérium szerint a terrorveszély miatt nem tanácsos Törökországba utazni
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Amerikába látogatott a török elnök, hogy részt vegyen az atombiztonsági csúcstalálkozón. Közel-keleti szövetségesét azonban nem fogadja külön Barack

HIRDETÉS

Amerikába látogatott a török elnök, hogy részt vegyen az atombiztonsági csúcstalálkozón. Közel-keleti szövetségesét azonban nem fogadja külön Barack Obama. A két ország viszonya az utóbbi években egyre feszültebb. Törökország nem nézi jó szemmel, hogy az Egyesült Államoknak Szíria északi részén a kurdok a szövetségesei. Az sem tetszik Erdogannak, hogy Amerikából irányítja vallásos iskoláit egykori barátja, majd legnagyobb ellensége Fetullah Gülen. Hiába kérik, Amerika nem adja ki a konzervatív prédikátort. Ugyanakkor egyre több kritika éri Erdogant, amiért megfélemlíti a médiát és a kisebbségeket.
Mindeközben kedden az Egyesült Államok hazahívta Törökország déli részéről a diplomatáit és a katonai egységeit is.

Az atombiztonsági csúcstalálkozótól függetlenül történt minden, nincs összefüggés a két dolog közt- mondta John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője.

A döntés az Incirlik katonai bázis környékén állomásozó katonák családtagjait érinti. Erről a támaszpontról indítják az Iszlám Állam terroristái elleni támadásokat. A külügyminisztérium a Törökország nyugati részén dolgozók családtagjait is arra kérte, hogy a megnövekedett a terrorveszély miatt hagyják el Törökországot. Isztambulban és Ankarában ugyanakkor biztonsági intézkedések után maradhatnak a külügyminisztérium alkalmazottai.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A német köztévé kigúnyolta Erdogant, botrány lett belőle

Megvannak a lelőtt kínai léggömb darabjai

Peking szerint Washington túlreagálta a ballon-ügyet