NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hajókra próbálnak felkapaszkodni a menekültek Belgiumban

Hajókra próbálnak felkapaszkodni a menekültek Belgiumban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A belga hatóságok megpróbálják elejét venni, hogy a zeebrugge-i kikötőben a calais-i menekülttáborhoz hasonló állapotok uralkodjanak el. Év eleje óta

HIRDETÉS

A belga hatóságok megpróbálják elejét venni, hogy a zeebrugge-i kikötőben a calais-i menekülttáborhoz hasonló állapotok uralkodjanak el. Év eleje óta már több mint 900 menekültet tartóztattak le a belga határon, a többségüket ebben a kikötőben. Sokan megpróbálnak hajókra felkapaszkodni, hogy eljussanak Nagy-Britanniába.

Akik maradtak, azok leginkább a helyi templomban találtak menedéket. Őket a helyiek próbálják ellátni étellel, itallal pokrócokkal.

A nyugat-flandriai kormányzó ugyanakkor arra kérte a helyieket, hogy ne adjanak ennivalót a menekülteknek, mert szerinte akkor még többen fognak jönni. Ezen sokan felháborodtak.
Többek között a zeebrugge-i lelkész, aki szerint a belga határon ugyan tilos etetni a sirályokat mert túl sok van, de emberekről nem lehet így beszélni. Szerinte ha nem adnak nekik enni, akkor kénytelenek lesznek lopni.

Zeebrugge, Brugge-hoz tartozik, a polgármester szerint a városban rekedt emberek valójában nem csak menekültek, hanem szerencsevadászok, akiket átvágtak az emberkereskedők.

Renaat Landuyt szerint van egy előőrs, akik eljöttek feltérképezni a helyet és megmondták a többieknek, hogy Belgiumban egyszerűbb, mint Franciaországban.

Amióta a Calais menekülttáborból, amit csak dzsungelnek hívnak, szinte lehetetlen már Angliába jutni, egyre többen próbálkoznak hajókra szökni, hogy bejussanak Nagy-Britanniába.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására