Az Európai Unió Bírósága részlegesen feloldotta velük szemben a vagyonbefagyasztást.
Az Európai Unió Bírósága részben feloldotta az ukrajnai Janukovics-rezsim öt volt vezető tisztségviselőjére – köztük két volt miniszterelnökre – kirótt uniós vagyonbefagyasztást. A bíróság szerint a jelenlegi ukrán hatóságok semmivel nem támasztották alá azokat vádakat, hogy ez az öt ember jelentős mennyiségű közpénzt szivattyúzott ki az országból.
Ez újabb jelzés Ukrajnának, hogy ha a nyomozás terén nem tudnak több eredményt felmutatni, akkor az Unió egymás után minden szankciót visszavon.
- Csak az idén több mint hetven levelet küldtünk az európai intézményeknek, amelyben tájékoztattuk őket a nyomozás fejleményeiről, minden szükséges információt megadtunk ahhoz, hogy a szankciókat meghosszabbítsák – reagált Szerhij Horbatyuk, az ukrán ügyészség kiemelt nyomozásokkal foglalkozó osztályának vezetője.
- Ez újabb jelzés Ukrajnának, hogy ha a nyomozás terén nem tudnak több eredményt felmutatni, akkor az Unió egymás után minden szankciót visszavon – értékelte a döntést Mikhajlo Iljasev jogi szakértő.
A volt elnök, az Oroszországban élő Viktor Janukovics már korábban a luxemburgi bírósághoz fordult, az ő ügyében még nem született döntés.
A Majdanon történt események fő okaként általában a Janukovics-rezsim korruptságát jelölik meg, ezért a jelenlegi ukrán vezetés legtimicióját ássa alá, ha ezt nem sikerül tényszerűen bizonyítani.