Sokba kerültek a Shellnek a sikertelen olajfúrások

Sokba kerültek a Shellnek a sikertelen olajfúrások
Írta: Euronews

Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet, több nagy projektet felfüggesztett az olajipari óriás.

Több mint 6 milliárd dolláros veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Shell. Az olajipari óriás felfüggesztette több nagy projektjét, a sikertelen alaszkai fúrások és a kanadai palaolaj lelőhely feltárásai több mint 8,5 milliárd dollárjába kerültek.

A Shell a héten jelentette be, hogy felhagy a palaolaj-feltárásokkal kanadai Alberta államban, amit a rossz infrastruktúrával és az alacsony olajárakkal indokolt.

A tavalyi év azonos időszakában 5,3 milliárd dolláros nyereséget ért el.

A Shell vezérigazgatója azt mondta, hogy a költségcsökkentő intézkedésektől a versenyképesség megőrzését remélik.

Áprilisban a Shell bejelentette, hogy 47 milliárd fontért megveszi az olaj- és gázfeltárásokkal foglalkozó BG Groupot. Az üzletet 2016-ban véglegesítik. Ben van Beurden vezérigazgató úgy látja, hogy ez jó ugródeszka lesz a cég számára a mélytengeri fúrások szektorában.

kapcsolódó cikkek