NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Iszlám Állam mellett a kurd PKK-t is gyanúsítja az ankarai vérfürdővel a török kormányfő

Az Iszlám Állam mellett a kurd PKK-t is gyanúsítja az ankarai vérfürdővel a török kormányfő
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az ellenzék viszont éppen a kormányt teszi felelőssé.

HIRDETÉS

Az ankarai vérfürdő helyszínén virágokat helyezett el az áldozatok emlékére Tayyip Erdogan török köztársasági elnök és vendége, Sauli Niinistö finn államfő.

A szombati robbantásos merényletben legalább 97 ember halt meg. Azt továbbra sem tudni bizonyosan, hogy ki hajtotta végre a köztársaság történetének legsúlyosabb terrortámadását.

A török miniszterelnök kedden a Reuters hírügynökségnek adott interjúban azt mondta, hogy kormánya folytatja hadműveleteit a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet, a Daes ellen, ugyanakkor tovább harcol a Kurd Munkáspárt (PKK) legyőzéséért is. Úgy fogalmazott, hogy hírszerzésük szerint a PKK öngyilkos robbantókat képezett ki Észak-Irakban, és Törökországba küldi őket. Így hát mindkét nyomon rajta vannak – tette hozzá Ahmet Davutoğlu.

Ellenzéki, kurdbarát politikusok viszont éppen a török kormányt teszik felelőssé, mondván: a szíriai polgárháborúban a szélsőséges szunnitákat támogatja, és most ez ütött vissza.

A merénylet miatt egyébként menesztették az ankarai rendőrfőnököt és több magas beosztású munkatársát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Török választás: esélylatolgatás

Az ankarai robbantásért megtorlásképpen bombázza Törökország a kurdok állásait Észak-Irakban

Öngyilkos merénylő robbantott Ankarában - a kamera látta