NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Karikatúrákkal küzd Irán az Iszlám Állam ellen

Karikatúrákkal küzd Irán az Iszlám Állam ellen
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Iszlám Állam ellenes karikatúrákból nyílt kiállítás a teheráni Kortárs Palesztin Művészeti Múzeumban. A tárlat anyagát azokból a képekből válogatták

HIRDETÉS

Iszlám Állam ellenes karikatúrákból nyílt kiállítás a teheráni Kortárs Palesztin Művészeti Múzeumban. A tárlat anyagát azokból a képekből válogatták ki, amelyeket az első olyan nemzetközi rajzversenyre küldtek be a pályázók, amely a szélsőséges dzsihadista szervezetet helyezte a gúny célkeresztjébe.

Több mint negyven országból érkeztek munkák az Iráni Karikatúraház pályázatára.

- A művészek megpróbálják leleplezni az Iszlám Állam hátterét és céljait. Ezek a karikatúrák mindenkiben tudatosítják a szélsőséges csoport motivációit és kegyetlenségét, egyúttal pedig mérséklik a szélsőséges propaganda hatását – mondta Reza Ghobeishavi újságíró.

A karikaturisták egy része szerint a terrorszervezet kialakulásában és térhódításában az Egyesült Államoknak, Izraelnek és Szaúd-Arábiának is van szerepe.

A gúnyrajzokon Abu Bakr al-Bagdadi, a szunnita szélsőséges szervezet vezetője is feltűnik.

A verseny és a kiállítás szervezői jól tudják, egy ilyen vállalkozás nem kockázatmentes.

- Egy-két iráni karikaturistát megfenyegettek. Vannak olyan arab és nyugati országokban élő rajzolók, akik biztonsági okokból álnéven pályáztak – magyarázta Massoud Shojai Tabatabai, az Iráni Karikatúraház igazgatója.

A projekt ötletgazdáinak legfőbb célja, hogy erősítsék az ellenállás kultúráját. Az iráni és a külföldi alkotók műveinek egymás mellé állításával párbeszédre szeretnék sarkallni az embereket.

- Ez a téma az egész világot felzaklatja. A szörnyűségek mindenkit elkeserítenek vallástól és világnézettől függetlenül. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megmutassuk mennyire abszurdak az Iszlám Állam és támogatóinak követelései. Őszintén szólva számomra maga az Iszlám Állam is egy karikatúra – nyilatkozta Amir Dehghan, a rajzverseny második helyezettje.

A teheráni kiállítás látogatói szerint a képek sokszor erősebben, mint a szavak.

- A kép szavak nélkül beszél. Az Iszlám Állam bűntetteit még több ezer szóval sem lehetne leírni, de könnyedén megmutathatod egy képen, amelyet még az írástudatlanok is megértenek – mondta az egyik látogató, Sepehr Abravesh.

A kiállítást Irakba, Szíriába és Libanonba is elviszik a szervezők, de a tárlat anyaga az interneten is megtekinthető.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai