Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Vészesen közeleg a görög javaslattétel határideje

Vészesen közeleg a görög javaslattétel határideje
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

A nemzetközi hitelezők csütörtökön várják a görög reformtervet. Az ország kormányfője napközben több tárgyalást is folytatott minisztereivel, illetve

A nemzetközi hitelezők csütörtökön várják a görög reformtervet. Az ország kormányfője napközben több tárgyalást is folytatott minisztereivel, illetve az ellenzéki vezetőkkel.

- Minden rendben lesz, nem kell aggódni, meglesz a megállapodás – mondta a védelmi miniszter, kifelé jövet az egyeztetésekről.

A görög kormányfő még szerdán jelezte, újabb hitelkérelmet nyújtottak be az Európai Stabilitási Mechanizmushoz.

- Ciprasz korábban beleegyezett az ún. “Juncker programba”, akkor nyolcmilliárd euróról beszéltünk, most pedig 12 és 15 eurómilliárd közötti összegről van szó, méghozzá úgy, hogy a gazdaság jelentősen leromlott állapotban van – vélekedett egy gazdasági elemző.

A német kancellár szarajevói látogatásán meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a görög erőfeszítésekhez fűzött reményeiről.

- A szó klasszikus értelmében vett adósságelengedés szóba sem jöhet, a véleményem nem változott egy nap alatt – mondta Angela Merkel, hangsúlyozva, hogy egy valutaunióról van szó, ahol ez kérdés fel sem merülhet.

A görög lapok csütörtöki értesülései szerint Cipraszék reformjavaslata két évre szól, és összesen 12 milliárd eurós megtakarítást, illetve többletbevételt irányoz elő.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Csak rossz lehetőség van a megkérdezett görögök szerint

Az energiaárak ellen tüntettek a görög gazdák, nagyobb védelmet várnak a kormánytól

Az athéni kormány munkájáról is ítéletet mondhatnak a görögök a regionális választásokon