Tusk: Görögországé a döntés

Tusk: Görögországé a döntés
Írta: Euronews

Görögországnak hamarosan döntenie kell a hitelezők ajánlata és a csőd között. Erre figyelmeztetett pénteki videoüzenetében Donald Tusk, az Európai

Görögországnak hamarosan döntenie kell a hitelezők ajánlata és a csőd között. Erre figyelmeztetett pénteki videoüzenetében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Tusk a görög válság miatt hétfőre összehívta az eurózóna tagországainak állam-, illetve kormányfőit.

“Közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor a görög kormánynak választania kell, hogy elfogadja-e azt, ami szerintem jó ajánlat a további támogatásra, vagy a csőd felé kormányozza az országot – mondta Donald Tusk, majd hozzátette: ezt a döntést a görögöknek kell meghozniuk, és a felelősség is az övék. A hátralévő pár napot bölcsen kellene felhasználniuk” – tette hozzá.

Közben Alexis Cipras görög kormányfő Szentpéterváron tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Elemezők szerint Athén talán Moszkvától vár segítséget a Nemzetközi Valutaalaptól kapott másfél milliárd eurós kölcsön visszafizetéséhez. A határidő a hónap vége.

Egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy megállapodást írtak alá a Török Áramlat gázvezeték görögországi szakaszának építéséről.

kapcsolódó cikkek