12 június 2015 | Euronews
Keresési eredmények 44 Találatok
-
Görögország Szombaton ismét tárgyalnak a görög adósságról Szombaton Brüsszelben folytatódnak a tárgyalások Görögország és nemzetközi hitelezői között. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök nem vesz részt az -
Franciaország Veszélyben vannak a francia méhek is Az Egyesült Államok után Franciaországban is betiltanak számos permetszert, hogy így védjék a méhpopulációt. Az intézkedésre azután volt szükség -
Svájc Felfüggeszti közös programját az Interpol a FIFÁ-val Az Interpol a FIFA korrupciós botránya miatt felfüggeszti a szervezettől a fogadási csalások felderítésére kapott összeg használatát. -
Ukrajna Kijevi raktártűz: több embert őrizetbe vettek Több vezető beosztású embert is őrizetbe vettek az ukrajnai üzemanyag-lerakatnál kitört tűzzel kapcsolatban. Az ukrán biztonsági szolgálat eljárást -
Koszovó A nemi erőszak áldozataiért készült installáció ötezer ruhából A cél felhívni a figyelmet azokra az áldozatokra, akiket a háború idején ért szexuális erőszak. -
Törökország A török ellenzék a kormányt okolja a diyarbakiri merényletért A kurdbarát ellenzék szerint a török vezetésben is keresendők a felelősök a Népi Demokratikus Párt elleni múlt heti robbantásokkal kapcsolatban – -
Világ Bizonyíték hiányában felmentették DSK-t a kerítés vádja alól Felmentette pénteken a kerítés vádja alól Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját az észak-franciaországi Lille -
Görögország Június közepére megállapodhat Görögország hitelezőivel Folytatódnak a tárgyalások Görögország és nemzetközi hitelezői között, de a következő lépést az athéni vezetésnek kell megtennie – jelentette ki -
Líbia Elraboltak tíz embert Tunézia nagykövetségéről Líbiában Egy fegyveres csoport tört be az épületbe, közölte a tunéziai külügyminisztérium. -
Indonézia Ismét aktív a Szinabung vulkán Indonéziában A tűzhányó hétfő óta lövell ki füstöt és hamut. -
Világ ILO: három gyerekmunkásból egyet sikerült kivenni a robotból az elmúlt 15 évben A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése így is lehangoló: 168 millió gyerek dolgozik világszerte. -
Nepál Tovább kutatnak a túlélők után Nepálban Folytatják a csütörtöki földcsuszamlás túlélői utáni kutatást Nepálban. -
Világ Lassú vagy gyors oktatást? A Slow Food mintájára alakult Lassú Oktatás mozgalom abból indul ki, hogy fontosabb, hogyan tanul a gyerek, mint az, hogy milyen eredményekkel írja -
Sport Megkapta új mezét Xavi Hernandez Megkapta új mezét Xavi Hernandez, aki a Barcelona legeredményesebb játékosaként hagyta ott a spanyol klubot, hogy egy katari focicsapathoz -
Európai hírek Európa Mexikóval is szabadkereskedelmet épít Szorosabb kapcsolatokat szeretne kiépíteni az Európai Unió Mexikóval – derült ki a felek brüsszeli tárgyalásán. Az év végén új szabadkereskedelmi -
Jemen Védtelen civilek haltak meg helyiek szerint Szanaában Legkevesebb hatan meghaltak és épületek dőltek romba Szanaa óvárosában, újabb légicsapást hajtott végre a Szaúd-Arábia vezette koalíció. -
Görögország A pesszimista görögök megszorításoktól tartanak Megrohamozták az újságírók Jánisz Varufakisz görög pénzügyminisztert pénteken- azt kérdezték tőle, amire most az egész világ kíváncsi: lesz-e -
Kulturális hírek Robert Capa színes fotói Budapesten Nagyszabású fotókiállítás nyílt a Capa Központban, Capa in Color címmel. Több mint 100 színes fénykép érkezett New Yorkból Budapestre, hogy -
Moldova Belebukott az érettségi-botrányba a moldovai kormányfő Lemondott Chiril Gaburici moldovai miniszterelnök, miután megkérdőjelezték érettségi bizonyítványának valódiságát. Távozását maga a kormányfő -
Világ Még nem ért véget, de már vége van a tűzszünetnek Kelet-Ukrajnában A nemzetközi sajtót a kelet-ukrajnai harcok kiújulása, az ottani kilátások és az orosz elnök diplomáciai manőverei foglalkoztatták a héten. -
Világ Festményeket csempésztek Budapest utcáira A metrón ásító inas, a Rákóczi téren pihenő rőzsehordó nő, egy romkocsmában merengő nemzetőr Miki-egér fülekkel - különleges fotókat közölt a Nők Lapja Café. -
Románia Nyert a bizalmi szavazáson a román miniszterelnök Nyert a pénteki bizalmi szavazáson Victor Ponta kormánya. A román miniszterelnök ellen korrupciós ügyben kezdődött vizsgálat. -
Cinema A zsigerekig hatol az iszony - Saul fia Miközben a legtöbb országban még várniuk kell a nőzőknek arra, hogy megnézhessék Nemes László Saul fia című filmjét, amely Cannes-ban elnyerte a -
Pakisztán Kémkedéssel vádolják Pakisztánban a gyermekmentő alapot Kémkedéssel vádolják Pakisztánban a Save the Children Fund nevű gyermeksegélyezési alapot. -
Világ Ez is megtörtént - hírek másképp: erdélyi vulkán, görög melegjogok, a felejtés orosz joga Az Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból -
Cinema Végre kibontakozhatnak a minyonok Visszatérnek a moziba Gru imádnivaló, csintalan segítőtársai. A Minyonok című filmből az is kiderül, hogy ezek az apró sárga lények már a -
Sorozatok az én Európámról Fogy a türelem Görögország és Magyarország ügyében A héten Görögország állt a figyelem középpontjában, de továbbra sincs megállapodás az adósság ügyéről. Az Európai Parlament elítélte a magyar -
Amerikai Egyesült Államok Fiainak adja át médiabirodalma irányítását Rupert Murdoch Lemond cégének elnök- vezérigazgatói tisztségéről és két fiának adja át az irányítást Rupert Murdoch médiamágnás- jelentette a nemzetközi média -
Kulturális hírek A poppiac meghódítására készül Emin, az orosz Enrique Iglesias Jóképű, hangja pedig behízelgő. Ő az orosz Enrique Iglesias. A bakui születésű Emin Oroszországban és Azerbajdzsánban máris szupersztár, de nem éri -
Sorozatok az én Európámról Kumanovó - egy mészárlás utórezgései Legalább tizennyolcan haltak meg egy lövöldözésben Kumanovóban, a volt jugoszláv tagköztársaságban, Macedóniában. Kiújulnak-e az etnikai feszültségek a Balkánon? -
Világ Zavaróan szexi: visszavágtak a cikizett női kutatók Szerelem és sírás - ezzel jár, ha nőket engedünk a laborba. A kutatólányok viccet csináltak a soviniszta szavakból. -
Business Planet Sikeres vállalkozás: kézmosás-oktatás kórházakban Rengeteg lehetőséget tartogat a nemzetközi piacra készülő kis-és középvállalkozásoknak az a támogató hálózat, amelyet a Business Planet Írországban -
Dél-Korea Már tizenegy halottja van a MERS-nek Dél-Koreában Tizenegy halottja van már Dél-Koreában a MERS koronavírus miatt terjedő járványnak. A Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttesben eddig 126-an -
Panama Vízzel töltik fel a Panama-csatorna új zsilipét Jövő tavaszra be akarják fejezni az átkelő kibővítését. -
No Comment Füsttel a MERS ellen -
No Comment Biztonságosan landolt az űrállomás csapata -
Franciaország Felmentették DSK-t a kerítés vádja alól Felmentette Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezetőt a egy Lille-i bíróság pénteken. A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója ellen kerítés -
Sorozatok az én Európámról Bevándorlók vagy menekültek? Mi a különbség a bevándorlók és a menekültek között? Minden európai ország ugyanolyan eljárásokat alkalmaz velük szemben? – kérdezi Panosz, Athénból -
Spanyolország Megfosztották címétől az adócsalásba keveredett spanyol hercegnőt Christinia hercegnő az első a királyi családban, akinek bíróság elé kell állnia. -
Görögország Újra működik a görög állami televízió Csütörtök este ezrek ünnepelték Athénban azt, hogy két év szünet után újra sugároz a görög állami televízió. A radikális baloldali Sziriza Párt egyik -
Spanyolország Spanyolország: Állampolgárságot kaphatnak a félezer éve elűzött szefárdok leszármazottai A spanyol parlament rendezte a szefárd zsidók jogállását. A 3 és fél milliósra becsült, 1492-ben a mór uralom után Hispániából elűzött etnikai -
Amerikai Egyesült Államok Távozik a twitter-vezér Lemondott az egyik népszerű közösségi felület, a Twitter vezérigazgatója, Dick Costelo. A tőzsdén a Facebookkal szemben erőteljes vesztésre álló -
Dánia Célegyenesbe fordult a választási kampány Dániában A szociáldemokrata kormányfő, Helle Thorning-Schmidt és kihívója, egyben elődje, a liberális színekben induló Lars Lokke Rasmussen televíziós vítáját -
Franciaország Germanwings: A vád emberölés – Lubitz 41 orvossal is konzultált A márciusi Germanwings-katasztrófa áldozatainak hozzátartozói azért érkeztek Párizsba, mert az eset kivizsgálását vezető marseillei ügyész ismertette