Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Polgárháború felé sodródik Törökország?

Polgárháború felé sodródik Törökország?
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Copied

Az AKP koalíciós partnert keres a kormányzás folytatásához.

HIRDETÉS

Törökországban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja egyelőre nem kezdett koalíciós tárgyalásokat – közölte az AKP szóvivője szerdán.

Ugyanakkor Erdogan elnök fogadta Deniz Baykalt, a világi ellenzék, a Köztársasági Néppárt korábbi vezetőjét. A kétórás megbeszélésről távozó politikus, volt miniszter azt mondta, hogy volt, amiben egyetértettek az államfővel.

– Az a véleményem, hogy minél gyorsabban véget kell vetni a bizonytalanságnak Törökországban, és úgy láttam, hogy ezzel az elnök is egyetértett. Szerintem Erdogan nyitott többféle koalíciós lehetőségre is, ideértve azt is, hogy az ellenzéki pártok összefognak, és ők alakítanak kormányt – mondta Baykal.

A vasárnapi választásokon remekül szereplő kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) nem hajlandó koalícióra lépni a kormánypárttal. Sőt azzal vádolta Ankarát, hogy nem tesz semmit az erőszak ellen, holott az ország a polgárháború felé sodródik.

A választásokat az AKP nyerte, de nem szerzett abszolút többséget, ezért koalíciós partnert kell keresnie, hogy hatalmon maradhasson.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

A török vezetés önmérsékletre inti Izraelt és a szíriai kurdokat is, mert szerintük gátolják Szíria újjáépítését

Egy ember meghalt egy 6,1-es erősségű földrengésben Törökországban

Ukrajna csúcstalálkozót javasol Zelenszkij és Putyin között