Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Feltárták a tömegsírokat Szaddám szülővárosában

Feltárták a tömegsírokat Szaddám szülővárosában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Az áldozatokkal az Iszlám Állam végzett tavaly nyáron.

470 ember maradványait találták meg az iraki Tikritben feltárt tömegsírokban. Többségük fiatal síita harcos volt. Minden bizonnyal a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyveresei végeztek velük, amikor tavaly júniusban megszállták a várost, amely az egykori diktátor, Szaddám Huszein szülőhelye volt.

Alig 40 kilométerre a helyszíntől, Bejdzsinél folytatódnak a harcok a dzsihadisták és a kormánycsapatok között.

Ugyanakkor az ország nyugati részén, Ramadi közelében offenzívára készül a hadsereg, alig két héttel azután, hogy megszégyenítő vereséget szenvedett, és katonái feladták a várost. Ez volt az Iszlám Állam legnagyobb harctéri sikere tavaly nyár óta.

A kormánycsapatokat – az iraki állami televízió jelentése szerint – síita és szunnita milíciák egyaránt támogatják. A kedden indított hadműveletek célja: megtisztítani Anbar tartományt a fanatikus szélsőségesektől.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Korai szavazás Irakban: már vasárnap leadhatták voksukat a biztonsági erők tagjai és a belső menekültek

Nehezen halad a szerdai iraki tűzvész áldozatainak azonosítása

Legalább 60 ember meghalt egy áruháztűzben Bagdad közelében