NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Történelmi látogatás - javul a szerb-albán viszony

Történelmi látogatás - javul a szerb-albán viszony
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Albánia és Szerbia enyhíteni szeretne eddigi fagyos kapcsolatán. Ennek bizonyítéka Aleksandar Vucic tiranai látogatása. Ez volt az első alkalom

HIRDETÉS

Albánia és Szerbia enyhíteni szeretne eddigi fagyos kapcsolatán. Ennek bizonyítéka Aleksandar Vucic tiranai látogatása.

Ez volt az első alkalom, hogy szerb miniszterelnök hivatalos látogatást tett Albániában. Korábban még a 35 éven át jugoszláv elnök, Tito sem tette tiszteletét itt.

A konfliktus főként az albánok lakta Koszovó státuszának eltérő megítéléséből fakad.

- Ha okosan és felelősen gondolkodunk belátjuk, hogy a vérontás nem oldja meg a problémákat. A párbeszéd, a tisztességes kapcsolatok azonban – úgy vélem – egy szebb jövőt hozhatnak el mindkét ország számára – jelentette ki a szerb kormányfő albán vendéglátójával tartott közös sajtótájékoztatóján.

Edi Rama – korábbi Koszovó és Albánia egyesülésére vonatkozó kijelentéseit cáfolva – simulékonyabban fogalmazott.

- Ami Nagy Albánia ötletét illeti, már többször mondtam, és most megismétlem: ez azoknak az ideája, akik ártani akarnak nekünk. Határozott célunk az együttélés. Nincs a terveink között Nagy Albánia létrehozása, sokkal inkább az Uniós csatlakozás.

A diplomáciai ügyek mellett gazdasági együttműködésről is tárgyalt a két politikus.

A szerb kormányfő látogatását több mint 1300 rendőr biztosította.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Alekszandar Vucsics: Szerbia stratégiai célja az EU-tagság

Rama és Zelenszkij közös fegyvergyártásról tárgyalt

A volt jobbközép miniszterelnök szimpatizánsai tüntettek Tiranában