Raúl Castrónak jó dolga van Moszkvában

Raúl Castrónak jó dolga van Moszkvában
Írta: Euronews

A kubai államfő harmadszor jár Moszkvában, de először azóta, hogy barátkozik Barack Obamával.

Raúl Castro volt az első magasrangú vendég, aki megérkezett Moszkvába, hogy részt vegyen a II. világháborús győzelem 70. évfordulójára szervezett – állítólag minden eddiginél pazarabb – szombati katonai parádén.

A kubai államfő először jár az orosz fővárosban azóta, hogy decemberben enyhülést hirdettek Barack Obamával.

Az orosz diplomácia korábban nem adta jelét annak, hogy neheztelne Havannára, amiért az felújítaná jószomszédi viszonyát Washingtonnal. Putyin elnök ehhez mért barátsággal fogadta a kedd óta Moszkvában lévő Raúl Castrót csütörtökön.

A német külügyminiszter eközben Volgográdban, az egykori Sztálingrádban koszorúzott. Az orosz külügyminiszterrel együtt rótta le tiszteletét mindazok előtt, akik több mint 5 hónapon át vívott borzasztó küzdelem árán döntő csapást mértek 1943 telén a náci Németország és szövetségeseinek hadseregére.
A sztálingrádi csata a világtörténelem legvéresebb csatái közé tartozik: 1942 augusztus 21. és 1943 február 2. között másfél millióan haltak meg.

A szombati katonai parádéra számos meghívott nem megy el. Az európai államfők többsége csak nagykövetét küldi tekintettel az ukrajnai konfliktusra.

A német kancellár sem lesz ott, de másnap, vagyis vasárnap mégis Moszkvába repül, hogy megkoszorúzza a háborús hősök emlékművét.

A közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok elnökei és az észak-koreai diktátor, ahogyan az ENSZ főtitkára is egészen biztosan a saját szemével látja majd a szakértők szerint is lélegzetelállítónak ígérkező szombati ünnepség sztárját, a vadonatúj T-14-es Armata tankot. Ez a high-tec harckocsi most az orosz hadsereg büszkesége.

A csütörtöki főpróbán ugyan az egyik lerobbant, de sikerült újraindítani, úgyhogy saját talpán hagyta el a Vörös teret.

kapcsolódó cikkek