NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tapolca tanulsága: a Jobbik elszívja a Fidesz szavazóit

Tapolca tanulsága: a Jobbik elszívja a Fidesz szavazóit
Szerzői jogok 
Írta: Kiss Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A tapolcai, vasárnapi időközi választás eredménye nem csak a magyar közönséget, de a nemzetközi sajtót is foglalkoztatja.

A BBC riportja kiemeli, hogy a tapolcai győzelemnek szimbolikus jelentősége van, hiszen a Jobbik először jutott parlamenti mandátumhoz egyéni választókerületben. A brit közszolgálati média honlapja szerint a szélsőjobboldali pártról kiderült, hogy 2018-ban a Fidesznek nagy kihívást jelent majd. Ezt részben annak köszönheti, hogy visszafogta radikális retorikáját, és ezzel a középen állóktól is tudott szavazatokat szerezni.

A tavaly ismét kétharmados többséget szerző, majd az európai parlamenti választáson is fölényesen győző Fidesz támogatottsága nagyot esett, részben a korrupciós botrányok, részben az internetadó elbukott, illetve a vasárnapi boltbezárás megvalósult terve miatt – írja a BBC.

A Reuters emlékeztet arra, hogy két hónapon belül ez már a második vereség a Fidesz számára, így mindenképpen figyelmeztetésnek számít. A londoni hírügynökség szerint Vona Gábor, aki a romák elleni kirohanásaival csinált karriert, újabban puhított a retorikáján, és a szélsőséges csoportok helyett a “mainstream” szavazóknak udvarol. A Jobbik profitált Orbán sorozatos téves lépéseiből és abból a benyomásból, hogy a miniszterelnök körül egy sor magas rangú vezető csak a saját meggazdagodására használja fel tisztségét.

A Bloomberg arról ír, hogy a radikális nacionalista Jobbik áttörésszerű győzelmet aratott Tapolcán, mivel először jutott egyéni mandátumhoz. Az amerikai hírügynökség szerint az eredmény mutatja a Fidesz egyre apadó népszerűségét. Az elemzés emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor kormánya korrupciós vádakkal küzd, utcai tiltakozások voltak az internetadó ellen és az oroszokkal kötött energiamegállapodás miatt is bírálatok érik. A Jobbiknak sikerült elszívnia a kiábrándult Fidesz-szavazókat.

A francia Le Monde cikkében úgy kalkulál, hogy már csaknem egymillió szavazó hagyta ott a Fideszt, és közülük minden 5. hajlandó a Jobbikra voksolni. A francia lap az ózdi jobbikos polgármester példáján keresztül mutatja be, hogy a magyar szélsőjobb igyekszik puhítani a róla kialakult képet, miközben magához vonzza mindazokat, akik csalódtak a hatalmon lévő nacionalista jobboldalban. Megemlítik, hogy Vona Gábor próbál megszabadulni a cigányellenesség és antiszemitizmus bélyegétől, ami miatt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke eddig nem volt hajlandó együttműködni a párttal.

Political Capital: megbukott a centrális erőtér stratégiája

A Political Capital (PC) szerint a Jobbik vasárnapi sikere azt jelzi, hogy a kormánnyal elégedetlen választói tömeg ahhoz a politikai erőhöz vándorol, amelyikről leginkább el tudja képzelni, hogy legyőzi a Fideszt. Hét héttel ezelőtt Veszprémben ez egy baloldali pártok által támogatott független jelöltben, most viszont a Jobbikban testesült meg.

A választók kritikus tömege nem tartja már szélsőségesnek a pártot: ledőltek azok a tabuk, amelyek főképp a bizonytalan választók jelentős részét tartották távol a Jobbiktól.

Elemzésükben azt írják, az országgyűlési és az önkormányzati választások után újabb bizonyítéka látható annak, hogy sikeres a Jobbik elmúlt másfél évben folytatott, mérséklődést célzó imázskampánya. Mindez megerősíti Vona Gábor Jobbik-elnök párton belül pozícióját: ezek után még határozottabb lépésekkel haladhat a politikai jobbközép irányába.

A PC szerint „megbukott a centrális erőtér stratégiája”: előbb balról, most pedig jobbról győzték le a Fideszt. A kétpólusú ellenzékét a kormánypárt már nem tudja saját előnyére fordítani.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szoros küzdelemben Jobbikos győzelem Tapolcán

Orbán a Fidesz-kampánynyitón: Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, istenkísértés

Indul a hivatalos választási kampány, az ellenzéknek nem sok lehetősége lesz