ISIS: tömegsírokat tárnak fel az iraki hatóságok Tikritnél

ISIS: tömegsírokat tárnak fel az iraki hatóságok Tikritnél
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több mint másfél ezer katonát mészároltak le a terroristák tavaly nyáron Irakban.

HIRDETÉS

Irakban megkezdődött annak a 12 tömegsírnak a feltárása, amelyekről az Iszlám Állam terrorszervezet videókat tett közzé annak idején az interneten.

Tavaly nyáron, vagyis hadjárata kezdetén, az akkor még Iraki és Levantei Iszlám Állam néven működő terrorcsoport 1700 katonát végzett ki az amerikai hadsereg egykori támaszpontján elrettentésül mindazoknak, akik szembe akarnának szegülni velük.

A katonák egyike csodával határos módon túlélte a sortüzet. Azt mondja, egyik golyó sem találta el, de ő úgy tett, mintha leterítették volna. A bajtársai vére beborította a testét, így hihető volt. Egy óvatlan pillanatban lendületet vett, és legurult a völgybe, nem vették észre.

A törvényszéki szakértők hétfőn kezdték el feltárni a sírgödröket, estig körülbelül húsz holttestet találtak meg a tavaly nyáron megölt 1700 katona földi maradványai közül a nemrég visszafoglalt Tikrit mellett, Irakban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

18 tonnás, 2700 éves szoborra bukkantak francia régészek Irakban

Több mint 100-an meghaltak egy iraki esküvőn

Ostromot hirdettek péntek délutánra iszlamista fegyveresek a bagdadi amerikai követség ellen