Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Szörnyűségek katalógusa

Szörnyűségek katalógusa
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az Iszlám Állam terroristáinak bűnlajstroma: népirtás, gyilkosság, kínzás, nemi erőszak, nők szexrabszolgaságba kényszerítése, gyermekkatonák toborzása, vegyi fegyverek bevetése, erőszakos muszlim hit

Minden eddiginél döbbenetesebb képet fest a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet rémtetteiről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának csütörtöki jelentése.

A szemtanúk vallomásain alapuló beszámoló szerint a jazidi kisebbség több száz tagjának lemészárlása kimeríti a népirtás bűncselekményét. A szélsőséges szervezet tavaly nyári előrenyomulásakor támadta meg a kurd etnikumú, saját vallását gyakorló jazidi közösséget Irak északi részén.

A több mint száz túlélővel készített interjúkban dokumentált borzalmak alapján a jelentéstevők úgy értékelnek, hogy az Iszlám Állam az egész népcsoport megsemmisítésére törekedhetett. Márpedig a tömeggyilkosság jogilag akkor számít népirtásnak, ha a célja egy etnikum teljes megsemmisítése.

Háborús és emberiesség elleni bűntettekre is fény derült, ezért azt javasolják, hogy az ügyet utalják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé.

– Az Iszlám Állam által elkövetett erőszak nem kímélt meg egyetlen közösséget sem, ideértve a jazidikat, a keresztényeket, a türköket, a kurdokat, a síitákat és másokat – de még magukat a szunnitákat sem. Lényegében tönkretették Irak gazdag etnikai és vallási sokféleségét – mondta a nemzetközi tényfeltáró misszió vezetője, Nagra Szuki.

A jelentés hosszan sorolja a fanatikus dzsihadisták által elkövetett szörnyűségeket. Ezek között szerepel gyilkosság, kínzás, nemi erőszak, nők szexrabszolgaságba kényszerítése, gyermekkatonák toborzása, erőszakos muszlim hitre térítés. A terroristák feltehetőleg tiltott vegyi fegyvert, klórgázt is bevetettek az iraki el-Anbár tartományban.

Beszámoltak arról is, hogy az észak-iraki Moszul városában a szélsőségesen értelmezett iszlám vallásjog, a sarija alapján működő törvényszékek gyakran szabnak ki kegyetlen ítéleteket, például megkövezést vagy kézlevágást. Tizenhárom fiatalt azért ítéltek halálra, mert futballmeccset néztek.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Több gyalogost és kerékpárost is elgázolt egy autós egy francia szigeten

Fiatalokat és gyerekeket is toboroznak erőszakos bűncselekmények elkövetésére Németországban

Cselekvésre szólítja fel a világot a drúzok védelmében a Brüsszelbe látogató sejk, Muwafaq Tarif