Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Irak: Tikrit belvárosát még tartják a dzsihadisták

Irak: Tikrit belvárosát még tartják a dzsihadisták
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Három napnál már biztosan nem kell több ahhoz, hogy felszabadítsák Tikritet - mondja az iraki hadsereg szóvivője.

Utánpótlásra várnak az iraki kormányerők Tikritnél, ahol lassú, de folyamatos hátrálásra kényszerítik az Iszlám Állam terroristáit.

Bagdad majdnem két hete indított offenzívát síita milíciák és az Iráni Forradalmi Gárda támogatásával, hogy visszafoglalja az ország északi részét a szunnita terrorszervezettől, és három napja sikerült is betörnie Tikritbe. A város északi és déli határán nyomultak be a katonák. A belvárost még mindig a dzsihadisták ellenőrzik.

A 300 ezres Tikrit után a félmilliós Moszul – ez a többezer éves Ninive, az Asszír Birodalom fővárosa – következne. Mindkét város tavaly nyáron, az Iszlám Állam iraki hadjáratának kezdetén esett el.

Az iraki védelmi miniszter személyesen mérte fel a 30 ezeres hadművelet állását, és ennek alapján a hadsereg szóvivője úgy nyilatkozott, hogy legfeljebb 72 óra kell még Tikrit bevételéhez, ami ugyan nem gyorsan, de módszeresen halad.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Korai szavazás Irakban: már vasárnap leadhatták voksukat a biztonsági erők tagjai és a belső menekültek

Nehezen halad a szerdai iraki tűzvész áldozatainak azonosítása

Legalább 60 ember meghalt egy áruháztűzben Bagdad közelében