EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Hazatelepülő írek, egymást segítő görögök

Hazatelepülő írek, egymást segítő görögök
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Négy ország, négy történet

HIRDETÉS

ÍRORSZÁG: a hazatelepülők erősítik az ír gazdaságot

A válságot követően egyre erősödik az ír gazdaság, elemzők szerint nem túlzás azt állítani, hogy felépülőben van. Ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a kormány igyekszik haza csábítani azokat, akik elhagyták az országot 2008 óta.

Becslések szerint a válság kezdete óta 240 ezren hagyták el Írországot, és kerestek másutt bolgogulást. A kormány szerint az ország társadalmi és gazdasági érdekei is azt kívánják, hogy minél több ír települjön haza. A miniszterelnök, Enda Kenny példaként említette a befizetett adók emelkedését, ami miatt az ország vezetésének is azon kell lennie, hogy a visszatelepüléshez kedvező környezetet teremtsen.

GÖRÖGORSZÁG: Megható képek két fiatalról

Egy fiatal hajléktalannak ajándékozott egy pár vadonatúj cipőt egy fiatal férfi Athénban. A kék sportcipőt láthatóan nagy örömmel fogadta a járda szélén ülő hajléktalan szombaton.

Az utcai jelenetnek jelentőséget ad, hogy Görögország a gazdasági válság időszakát éli, amit a legtöbb görög ember komolyan megérez a mindennapokban.

A fotósorozat a Facebookra került ki, több ezren lájkolták, több százan megosztották. Több kommentelő szerint is fontos, hogy a nehéz időkben is megmarad a segítőkészség, az egymásért tenni akarás vágya, ami nemcsak az egyes emberen, hanem az egész társadalomnak erőt ad a küzdelemhez.

Iraklis Pnevmatikakis facebookos képeit egyre többen nézik meg:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)0; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/el_GR/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));Δημοσίευση by Heraklis Pnevmatikakis.

SVÁJC: Fél évszázados adótartozásért kerestek egy 90 éves férfit

Nagyon meglepődött az a 90 éves nyugdíjas, aki a svájci Lausanne külvárosában kapott levelet az adóhatóságtól, amiben fél évszázaddal ezelőtti hátralékára emlékeztetik. 52,80 frank gyors befizetésére szólították fel az idős férfit, akinek a nyilvántartás szerint 1951-ből van elmaradása a befizetéssel. Az adózó, túl az első meglepetésen, azonnal rendezte tartozását.

UKRAJNA: gúnyolódnak az új majdani épület tervén

A kijevi Függetlenség terén emelendő új épület tervein gúnyolódik sok ukrán a közösségi oldalakon. A majdani európapárti tüntetések idején az összecsapásokban megrongálódott szakszervezeti épület helyére terveznek új létesítményt.

Ukrainians poke fun at plans for reconstruction of central Kyiv building http://t.co/QXjNQ5mYospic.twitter.com/gnXzaRk73Q

— UKRAINE TODAY (@uatodaytv) March 11, 2015

A látványterveken egy hatalmas, futurisztikus épület rajzolódik ki, a tetején egy installáció azokra emlékezik, akik a téren vesztették életüket a tavalyi forradalomban.

Trade Unions Building gutted RT @lb_ua: Будинок профспілок зараз pic.twitter.com/IPmcTaItrZ#euromaidan#Kiev

— Joseph Stashko (@JosephStash) February 19, 2014

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Viharok söpörtek végig Közép- és Délkelet-Európán

Földcsuszamlás és árvíz Svájcban, 3 ember eltűnt

1-1 a németek ellen, Skóciát simán verjük: nem adták fel a magyar szurkolók